Egy a napokban látott Tarr Béla film, a Werckmeister harmóniák kapcsán jutott eszembe ez az általam rég elfeledett dal, és talált meg olyan hangulatban, hogy úgy éreztem, muszáj nektek is hallanotok.

Vannak zenék még el nem készült filmekhez. Elég csak fél füllel hallani őket, és máris akaratlanul elkezdenek bevillanni képek, hangulatok.  Fekete-fehér színekben látom, ahogy a lomhán zakatoló vonat ablakából kihajoló lány, arcát a szélbe tartva szívja magába a hűvös nyári hajnal illatát. Egyszerre boldogságtól túlcsorduló, és mindeközben végtelenül fájdalmas érzelmekből gyúrt egyveleg ez, szívbe markoló tangóharmonikával fűszerezve.

Elõttetek is pereg már a film?