Kétségbeesett arccal álltam a harmadik emelet ötödik szobájának nyitott ajtaja előtt. Koszos, bluetekkel összeragasztott falak, szakadt függöny, padlón szanaszét heverő porcicák látványa, és a hozzáillő penetráns bűz fogadott. Miután beléptem a szobába, a vizuális és szag ingerek reményvesztő áradatában bátorkodtam arrébb tolni pár bútort is – az egyik ágy mögött egy leeresztett focilabdát találtam, egy másik ágyneműtartójában pedig dohos, nyáltól megsárgult párnák és takarók között egy számítógépre bukkantam.
Biztos fiúk laktak itt korábban. Folytatva a bútortologatást az egyik sarokban apró barna golyókra lettem figyelmes – azóta is sűrűn remélem, hogy a srácok hörcsögöt, tengerimalacot, vagy más egyéb rágcsálót tartottak, nem pedig egér jár a szobában. El is ment nyomban a kedvem az oknyomozósditól, és rögtön szaladtam a porszívóért a portáshoz. Ő azt mondta, már kiadta valaki másnak, nézzek vissza később. Hiába a 300 férőhely, egynél több porszívó már fényűzés lenne egy kollégiumban. Elkezdtem hát járni a folyosókat, hátha megtalálom valakinél a hőn áhított masinát. Szerencsém volt. Később az egész nap takarítással és pakolással telt. Most hajnali fél kettő van, végre itt ülök a gép előtt. Mellettem egy doboz megbontott sör, a hangszóróból pedig Black Rebel Motorcycle Club süvít.
Kell ennél több egy fárasztó nap után?
Utolsó kommentek