Nem tudom, hogy a nagyzenekari előadás, vagy a hölgyek énektudása okolható e a dologért (valószínűleg a kettő együtt lesz a felelős), de annak ellenére, hogy alapvetően nem vagyok a műfaj túl nagy kedvelője, ezt a videót mégis időről időre előveszem, hogy aztán egymás után újra, és újra lejátszhassam.
A dal eredetlileg James Brown (és Betty Jean Newsome) klasszikusa 1966ból. A korszakot kevésbé kedvelő, vagy ismerő társaink számára a Rolling Stone magazin "minden idők 500 legnagyszerűbb szerzeménye" listájáról, a Keresztapa második részéből, vagy akár a Bronxi Mese egyik csúcs jelenetéből lehet ismerős. Jelen változata viszont a 2008-ban megjelent The Dresden Soul Symphony című (ismert soul slágereket nagyzenekari kisérettel feldolgozó) kiadványra íródott.
Egyébként ahogyan az egy régi nagy sláger esetében elvárható, készült a darabból még néhány izgalmas feldolgozás. Közlük a talán legérdekesebb (és legismertebb) a Brown, Pavarotti féle duett.
Na, de térjünk vissza a mai darabhoz:
Bár, ha jól tudom, beletekerni nem ér. Én mégis, ha már úgy érzem mára elég volt a nótából, azért párszor még visszapörgetem 1:10-hez, és búcsúként néhányszor meghallgatom amint Tweet feladja a lecként Joy-nak.
Utolsó kommentek