mixünk!

Utózöngék

KONCERTAJÁNLDA

 

 

 

 

 

lemezmustra.jpg

 

 

 

 

 

Címkék

2000es évek (423) 2006 (29) 2007 (24) 2008 (33) 2009 (56) 2010 (69) 2010es évek (250) 2011 (91) 2012 (96) 2013 (110) 2014 (73) 60as évek (66) 70es évek (72) 80as évek (81) 90es évek (174) akusztikus (23) alternatív (75) alternative (68) alternative rock (40) ambient (73) amerikai (262) angol (160) black metal (20) blues (32) brit (42) doom (27) downtempo (48) dubstep (21) egyzene születésnap (61) electro (22) elektronika (253) elektronikus (44) experimental (143) filmzene (50) folk (73) francia (63) funk (20) garage rock (21) hardcore (20) hard rock (30) hiphop (44) house (60) idm (22) indie (92) indie rock (28) instrumentál (25) izlandi (35) jazz (73) kanadai (25) klasszikus (23) krautrock (24) legcikibb kedvenc (25) magyar (70) metál (28) metal (40) minimal (32) német (51) new wave (26) ninja tune (21) noise (21) orosz (22) pop (97) post-punk (26) poszt rock (29) pszichedélia (172) punk (55) rock (299) shoegaze (28) soul (27) soundtrack (35) stoner rock (20) svéd (33) techno (105) zongora (28) Címkefelhő

Utolsó kommentek

United Future Organization - Poetry and All That Jazz

2011.04.10. 09:00 - Tengereczki Pál



Bevezetés következik a blogunkon jövő héten tomboló irodalmi héthez, Jack Kerouac kellemes hangja hallatszik majd, ahogy saját költeményét szavalja, melyet, mint a beatek általában, eleve felolvasásra szánt. Ha meghallgatjuk, megtudjuk miért. A zenei alapokat a kétharmadrészt japán, egyharmadrészt francia UFO szolgáltatja.

Ezennel át is adom a szót.

 

(Az elhangzó szöveg alant olvasható saját hevenyészett fordításomban. Remélem Jack nem forog túlságosan sírjában.)

 

San Franciscoi jelenet
 
Ez most jazz, a hely morajlik, gyönyörű lányok mindenütt, egy őrültes barna a fiúkáival már részeg a pultnál, egy furcsa csaj – valahonnét ismerős – egyszerű zsebes szoknyában (kezei a zsebekben, rövid haj, kalap) mindenkivel szóba áll. Fel s alá, megy a nyüzsgés a lépcsőnél. A bárpultban Jack emberei, és a mennyei dobos, az égből néző, a kékszemű, a szakállas, söröskupakokkal csörömpöl, és a pénztárgépet püföli. Minden ütemre (beat) mozdul. Ez a beat generáció, ez a rajta lenni érzés (be at), ezt az ütemet (beat) tartani kell, ez a szív ritmusa (beat), ez az elpicsázottság (beat), a taccsra menés, a régvolt ocsmányságok. Ahogy az ősi civilizációk rabszolgái ütemre húzták a gálya evezőit, és ahogy ütemre forgatták a fazekaskorongot a szolgák.
Az arcok! Jack Minger arcánál nincs különb! Ő most már a színpadon áll egy színes trombitással, aki túlfújja őt, vadul és kábán, de Jack arca látszik a fejek fölött, a füstön át. Olyan arca van, ami úgy néz ki, mint egyszerre mindenkié, akivel a korosztályodból valaha is találkoztál, vagy csak láttál az utcán; kedves arc. Nincsenek rá megfelelő szavak; szomorú szemek, kegyetlen ajkak; reményt sugárzó, ütemre ingó, magas, fenséges - a gyógyszertár előtt várakozó. A New York-i Hunke arcához hasonlít. (Hunke, akit a Times Square-en lehet megtalálni, álmatag és feszült, szomorkás, sötét, szent, frissen szabadult a sittről, járdáktól gyötört és kínzatott, szex- és társaságéhes, nyitott bármire és egy vállrándítással kész új világokat feltálalni.) Az a nagydarab színes szaxofonos, azzal a hatalmas hanggal Sunny Stittis lesz, egyenesen a Kansas City környéki csárdákból. Tiszta, súlyos, némileg tompa, zenén túli ötletei vannak, amik mégsem válnak le a zenéről, mindig ott vannak, és mindig távol; harmóniái túlságosan is összetettek az ottani botfülű zagyva lumpoknak.
A dobos egy elképesztő, 12 éves fekete srác, aki nem ihat még, de játszani azt tud; bámulatos! egy kicsi hajlékony gyerekforma Miles Davis kölyök, mint a régebbi Fats Navarró rajongók, kiket a Espan Harlemben lehet látni, izgága, apró, és mennydörög a dobokkal, olyan ütemre, amit a mellettem álló svájcisapkás ínyenc csak mesés ütemnek hí. Zongoránál Blondey Bill; elég jó ahhoz, hogy bármely zenekart elvezetgessen. Jack Minger fújja és a feje fölött Fillmore-i angyalkák repkednek - imádom, szédületes! Csak ácsorgok a külső teremben, támasztom a falat a többi ki-be mászkáló taggal, talán még sör sincs nálam. Itt van Verne is, és jön már vissza Bob Berman (aki egy színes kölyök a Nyugat-Indiákról), fél éve feljött hozzánk bulizni; betéptünk Deannel és a haverokkal, és feltettem egy Chet Baker lemezt, egymást taposva roptuk a szobában; hihetetlen! van a táncában valami tökéletes báj, csak úgy mellékesen, ahogy Joe Louis szteppel) most is így közeledik, táncolva, büszkén. Mindenki mindenfelé nézeget, ez egy jazz-esemény, a beat generáció őrületes cselvetése, találkozol valakivel, szia! aztán másfelé nézel, másvalamire, másvalakire, tiszta őrület! aztán visszanézel, elnézel, körbe, minden jön mindenünnen, árad a jazz hangjaiból. Hello! Mizu? Hú! a kis dobos szólózik, fiatal kezeivel üti-veri a csörgőket, kolompokat, cineket és aztán a lábpedál! BUMMM, fantaszikus hangkarambol – 12 éves – mi jöhet még!  

 

Címkék: jack kerouac poetry and all that jazz united future organization san francisco scene






A bejegyzés trackback címe:

http://egyzene.blog.hu/api/trackback/id/tr932799943

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

gyurmapok 2011.04.14. 17:30:41

ez óriási - a zene, jack hangja, jack szövege, és a poszt is a fordítással együtt