minden napra egy zene

A Grand Ole Party nevű formációt valami oknál fogva a Dresden Dollshoz rokonítom, pedig azért túl sok közük nincs egymáshoz, bár annyi biztos, hogy az énekes mindkét esetben nő, és mindkét esetben leginkább ülve énekel, merthogy vagy dobosként vagy pedig billentyűsként…

Szóval villámbejegyzés. A költözködés kellős közepén, amikor kartondobozok hullámzanak szomorúan a lakás számos pontyán, akkor tényleg csak arra fussa, hogy a poszt-információs korra kacsintva a retyón ülve, kezemben láptoppal küldjem a következő számot mindenkinek, aki…

Amióta a sivatagba is bevezették az áramot, azóta majdnem minden másképpen van. Most már a mali blues ütemére üget monoton a süppedő homokon a tétova teve tova, de hátán persze továbbra is rezegve mozog a rozoga kúp alakú púp.

 Az Oldboyt minden idők egyik legzseniálisabb filmjének tartom. A koreai sztárrendező, Park Chan-wook Bosszú-trilógiájának második részeként ékelődik a kegyetlen Bosszú ura, és a nekem itt-ott már túlságosan elszállós Bosszú asszonya közé. Hozzá képest a(z egyébként szintén remek) Kill Bill…

Ennyi maradt csak... Csak egy szív alakú doboz.Egy sóhajtásból erőt merítek és leemelem a fedelét.Nehezebb, mint gondoltam, szorongani kezdek, fázom.Félrelököm a kezem ügyébe kerülő kétes hitelességű emlékeket, hiszen egy konkrét képet keresek, anélkül, hogy minél kevesebb…

Nemrég szóba került a Trainspotting, mely megérdemel még egy bejegyzést - legalább -, hiszen zeneileg is nagy hatással volt a (bizonyos) nézőkre, illetve olvasókra egyaránt. Rám is, hogyne. Számomra az első olyan filmek egyike volt, ami kívül esett a szokásos…

Elég régóta készülök már megosztani ezt a zenét veletek. Csak mivel a fenti álnév mögött megbúvó Richie Hawtin egykoron igen nagy hatással volt rám, egy ennek megfelelő volumenű poszt megírásának szándéka mindig a dolog halogatására sarkallott. Ennek most viszont vége. Nem…