ukrajna felé vannak a kedvenc határátkelőim. mész a kopott betonúton valami kopott tájon egy kopott táj felé, és egyszercsak ott egy sorompó, bódéval, meg egy bajszos figurával. ha átverekeded magad rajta, már minden más; hoppá, ukrajnában vagy. közbe minden ugyanaz, kopott betonúton, kopott tájon valami kopott táj felé. de mégis, máshogy érzed magad. eljutottál valahova! itt már más minden! legszívesebben megünnepelnéd.

ha háromszázhatvanöt napon keresztül mennél az ukrán határ felé, mire odaérnél, tuti pezsgőt bontanál te is. pedig a változás még legalább ötven kilométer, és ha odaérsz se biztos, hogy megéri.

tehát azt akarom ezzel mondani hogy boldog új évet. nem nagyon hiszek a gergely naptárban, már amennyire hit kérdése ez, a dolgok lassú vándorlása ritkán igazodik a piros betűs napokhoz, de kell a viszonyítási pont, meg a mérő eszköz, és a számokra is szükség van, tény. meg a fogadkozásokra! például: innentől kezdve előre nézek, nem visszafele. nehezebb kérdés, hogy mi van előre, nyilván a jövő, ugye, a múltnak meg valahol a hátam mögött kéne kezdődnie, csak olyankor vakarom a fejemet, amikor ezek helyet cserélnek, és bár én még mindig előre nézek bizisten, de tökre úgy tűnik, mintha visszafele mennék.

van ilyen, mondaná erre egy tapasztalt ukránhatárátkelő. és sanszosan lesz is, nade csak előre, elvtársak, előre!

és ha már így alakult, kezdjük egy epic45 számmal ezt az évet (is), hiszen mikor máskor kellene ilyeneket kérdezgetni mint hogy

how much more do you want?

az ember meg csak gyűjtögeti a válaszokat, mint az éveket, meg az efféle bejegyzéseket.