Hát mikor reggel felkeltem én sem számítottam rá, hogy ez lesz. Éppen előző éjszaka értünk haza 3 hetes balatoni vakációnkról, hulla fáradtan (mert, hogy az ember nyilván mindig hulla fáradtan tér vissza ha hetekre hátrahagyja a melót, és elvonul a családjával pihenni... vagy, ha az ember nem is, én legalábbis biztosan). Aztán másnap reggel sikerült méghullafáradtabban ébredni, és ez volt az a pont ahol azt mondtuk: najó. Akkor találjunk ki valamit, és vessünk véget az egy éve tartó kanapén-alvásnak. Egy éve, merthogy közel annyi ideje született a kiscsávó, aki kedvéért gyerekszobát csináltunk a hálószobánkból.
Szóval felkeltünk, és úgy döntöttünk, valahogy helyet kell csinálnunk a nappaliban egykori ágyikónknak. Az elhatározást tett követte. Hatalmas rendetlenséget csináltunk, húzogattuk, tologattuk a bútorokat, nézegettünk méricskéltünk. Majd pár óra tanakodás, és vitatkozás után végre lett egy IGAZI gyerekszobánk, aminek nem foglalja el a felét egy hatalmas ágy, plusz újra lett egy kényelmes fekhelyünk, és igazi meglepetésemre még a nappali sem lett zsúfolt, és ocsmány.
Jó... ez utóbbihoz az is hozzátartozik, hogy időközben felhívtam fatert, hogy jöjjön a kisbusszal, és elszállítottunk egy rakat fölöslegessé vált bútort és egyéb holmit.
Aztán persze, ha az ember lendületbe jön, akkor nehezen van megállás. Ahogy álltunk újdonsült nappalink közepén és konstatáltuk, hogy ez még jobb lett mint vót, belémnyilalt a vágy, hogy dobjuk ki régi, rozoga íróasztalomat, és vegyünk egy szépet, s nagyot, amilyet már régóta szeretnék.
Elég türelmetlen hülyegyerek vagyok ahhoz, hogy ezek után ne legyek rest, és este 8kor még elinduljak az IKEÁba. Még úgy is, hogy előtte gyorsan átnéztem az internetet, és láttam, hogy se nekik, se másnak nincs olyan asztala amilyet én szeretnék. Jó nagy legyen, és barna... esetleg fekete. Más szín nem passzol a nappaliba, kicsin-közepesen meg nem fér el a sok kütyüm. De azért bementem, hátha találok valamit.
Na, hát az íróasztal részlegen hamar rájöttem, hogy a jelen esetben a valóság pontosan megegyezik azzal ami az webkatalógusban is látható volt. Volt nagy és otromba, kicsi és szép, valamin olyan ami nagy is, szép is, és kapható fehér valamint zöld színben. Király.
Úgyhogy lehorgasztott orral, búsan tovább cammogtam a konyhabútorok felé. Bánatosan simogattam a sütőket, és a különféle színű munkalapokat, szomorkásan gyönyörködtem a konyhabútorokban, és az étkező asztalokban. Le is ültem az egyikhez. Szép barna volt, pont amilyet szerettem volna... jó nagy, és több lépcsőben még nagyobbra nyitható... miért nem gyártanak ilyet íróasztalban is? Éppen ilyen kellene nekem is... tökéletes a magasság, az asztal lap mérete, a szín... de kár, hogy nincs ilyen asztal. Majd egy nagy sóhajtás kíséretében felálltam, még egyszer utoljára rácsaptam egyet búcsúzóúl - de kár, hogy nem lehet ilyet venni.
Majd ahogy ezt kimondtam, kigyulladt a takarékos villanykörte a fejem fölött: már hogy a picsába ne lehetne ilyet venni baszki? Már majdnem azt hittem, hogy ez az asztal nem lenne jó nekem, csak azért mert az irodabútorok helyett véletlenül a konyhafelszerelések közé rejtették. Mekkora barom állat vagyok!
Úgyhogy gyorsan fel is pakoltam belőle egy példányt a kis szekeremre, siettem a pénztárhoz, és még aznap este össze is szereltem. Végre volt helyem! Végre kipakolhattam az összes kacatomat, amit az évek során elrejtettem a hálószoba szekrény tetejére. Ideértve a lemezjátszómat, és a bakelit kollekciómat is, amire éveken keresztül büszkén költöttem teljes uzsonna és zsebpénzállományomat. Úgyhogy hosszú idő után végre újra itt pattognak a fekete korongok a fülem mellett. Esténként ideülök, morfondírozgatok, olvasgatok, netán (késve) posztot írok (ide, vagy oda), esetleg onlájn pókerezek. Mindeközben pedig hatalmas megelégedéssel tölt el, hogy az itunes helyett a lemezjátszómból árad a muzsika :)
öregszem
Utolsó kommentek