Újévbúcsúztató

Szóval az úgy kezdődött, hogy megmaradt az egyébként igen jól sikerült szilveszterről mintegy 3 bringás hofi a lányoknak, ami érdemesnek találtatott egy amolyan pótszilveszteri összejövetel keretében történő elfogyasztásra. Természetesen erre az eseményre is pont annyi embert kívántak meghívni magukon kívül, ahányan december 31-én voltak, ti. senkit. Az efféle mulatságokhoz hagyományosan nem volt szükség túl sok résztvevőre, minél többen vannak, annál nagyobb a rizikófaktor ugye.

Így a három kettéosztva másfél-másfél lett, amiről előzetesen is meg lehetett állapítani, hogy a maradandó élmény okozójává válik majd. Úgy lett: először kellemes, aztán nem, aztán de. Kár, hogy a középső vált a leghangsúlyosabbá.

Az elfogyasztás után szinte perceken belül, látványosnak bátran nevezhető, színes ábrák formálódtak intenzíven szemeik előtt és mögött, az este tehát viszonylag gyorsan útjára indult, kettejük között meg is szűnt, vagy legalábbis egészen minimálisra csökkent a kapcsolat, nem volt vágyódás beszélgetésre, meg egyáltalán semmilyen interakcióra, békésen elhelyezkedett ki-ki a maga területén, hallgatva a zenét, meg még ami adódott. Éppen és pontosan úgy zajlott minden, ahogy kellett neki.

E helyütt szoktak jönni a csakhogyok, s itt is épp jön egy: csakhogy aztán a dologra kevésbé vevő, és egyébként vidéken hitt bérlőtárs váratlan hazaérkezése hamar véget vetett az idilli állapotnak, rögtön viselkedni kellett (mintha mi sem történt volna), és ez bizony komoly nehézségeket okozott a lányoknak, olyannyira, hogy rövid, de annál fájdalmasabb fejtörést követően, a biztos bukás helyett a bizonytalan, és igazság szerint szintén semmi jót nem ígérő közterületeket választották helyszínül az este hátralévő részére. Az otthoni csendes, nyugodt légkört tehát fel kellett váltania a nyálkás januári estének, az utcán leselkedő minden veszélyességgel együtt. És ezt az köszönte, meg is tette.

(folytatása két hét múlva következik)