minden napra egy zene

tölcsért csinálok a kezemből, és vasárnapot a keddből, azaz fordítva; kedden lesz egy koncert az akváriumban, ahol mi leszünk a halak, a fellépők viszont olyanok mint olafúr arnalds, és nils frahm. mindkettőjükről illett volna már, ezt a hiányosságot próbálom most…

 Arra még emlékszem, hogy sötét volt, hazafelé sétáltunk, késő volt már (vagy korán?), talán ennek köszönhetően egyre hosszabban hallgattunk, de egyszer csak, mint derült égből a villámcsapás, már nem is tudom melyikünk, talán én, megkérdeztem, hogy mit szól az új…

Barátaim! Zengjük, recsegjük együtt a káposztás-babos Magnum dicséretét!    

A minap láttam az A Dangerous Method című film bemutatóját, és mivel a pszichoanalízis születése és ez a korszak mindig is érdekelt, az biztos, hogy meg fogom nézni - és tuti nem az első sorból (onnan egyszer néztem moziban filmet, nem volt egy nagy élmény). Ez csak amiatt…

 Sötétben tapogatózom (nehéz így írni)  

Gyerekkorom óta nem győzöm csodálni ezt a videót meg a kapcsolódó muzsikát. De szintúgy tiszteletet érdemel a zenekar elnevezése is, ami a maga egyszerű s ellentmondást nem tűrő, sallangokat hírből sem ismerő módján, pár év alatt nagyjából 12 millió háztartás polcára…

Azért az északiak valahogy tényleg jól tolják. Volt egy-két megkérdőjelezhető prodzsekt, mondjuk a HIM az ezer tó országából, ami azért bohóckodás a javából, de többnyire őszinte és tökös rock muzsikával látnak el minket abból az irányból, ahol moha lepi el a fák…