Ha tehetném, a vízparti büfék zenei repertoárját rendeletileg reformáltatnám meg, hogy a suttyótrensz és hasonszőrű társai helyett játsszanak például Molly Nilssont, indokolatlan mennyiségben méghozzá. Jó, mondjuk belőlem ne induljunk ki, mert én eleve nem konyítok a strandoláshoz: valószínűleg előbb fogom megérteni a kvantumfizikát, mint azt, hogy miért jó egy hetet eltölteni bármilyen parton, meztelen felsőtesttel. Üvöltözés, gyerekzsivaj, becsapódó labdák, pózolás, muszklik, napozás, víz, jaj, nem is sorolom. Na de mondom, ez legyen az én bajom.
De hogy amikor az események alakulása folytán mégis ott találom magam, ahol nem kéne, szememet jobb híján ugye más embereken legeltetem, merthogy semmi egyéb látnivaló nincs (persze, tudom, mit panaszkodom, hát csöcsök, seggek meg minden); s akkor legalább a fülemet leköthetné valami egy fokkal értelmesebb muzsika, ha már egész nap így is zajszennyezésnek van kitéve az elmém. De nem. :(
(És akkor nem ejtettünk szót méltán híres magyar konyhaművészetünkről, ami arra nevelt minket, hogy még a strandon, 47 fokban is lángost, kolbászt, gulyást, ti. zsírt, zsírt és zsírt együnk, de hát ez meg legyen a mi mindannyiunk baja.)
Szóval ma menjetek mindahányan strandra, találkozni biztos nem fogunk, de lélekben veletek leszek, ha visztek magatokkal egy kis Molly Nilssont, aki nyilván svéd - kitől is ajánlanék zenét napozáshoz, ha nem egy skandinávtól? Nem baj.
Utolsó kommentek