minden napra egy zene

Zongoraszó szűrődik valahonnan,
mint bő eső, tetőn és falakon
és friss rózsákra buggyan a szalonban.

Régóta hallgatom, hallgatagon,
régóta meg se moccan már a szende
ütemek közt meghajló alakom.

Legjobb lesz így maradnom és merengve,
tünődve a kilincset, kulcs vasát
bámulnom, államat támasztva, csendben,

mint bronzfigura, holt tárgy, furcsaság.
Ezentúl én már mindig ezt csinálom,
nem hallom, ha beront a társaság,

lármája és nyüzsgése már csak álom
és nem zavarnak a bámész szemek,
csapongó szoknyafodrok, házibálon

és ha szólítanak, pillám sem remeg
és a fülemben mindig az a halk hang,
azt hallom én, a szende ütemet

Nadányi Zoltán