minden napra egy zene

2008 nyarán semmit nem utáltam annyira, mint az indie-t, de hála az égnek és a fantasztikus jellemfejlődésemnek, azóta már találtam egy csomó új dolgot, amit jobban utálhatok. Szerencsére idén nyáron is van bőven mit. Ellágyultam.

2007 első fél évét egy londoni középiskolában töltöttem asszisztensként - tudtam, hogy itt tanult Pierce Brosnan, és hogy a Love Actually iskolás jeleneteit itt forgatták (és ez utóbbi bevallom, jobban meghatott, mint James Bond). De ami utólag igazán meghatott: ennek az iskolának…

A Beirut muzsikája olyan észrevétlenül kúszik be a manzárdszoba minden szegletébe, olyan furmányosan rejtőzik el a portól fuldokló zegzugokban, hogy csak kikapcsolásakor vesszük észre, mennyire a helyiség részévé vált. A kádban ülve szokott az addig töretlenül zubogó, majd…

Hátha (én legalábbis bízom benne, hogy) emlékeztek az egyik személyes kedvencemre azon muzsikák közül, amiket idecsináltam a blogra; azt a számot a San Franciscó-i Papercuts jegyezte, és már az őt/őket dicsőítő a posztban is említést tettem az együttes eljövendő albumáról,…

A Grand Ole Party nevű formációt valami oknál fogva a Dresden Dollshoz rokonítom, pedig azért túl sok közük nincs egymáshoz, bár annyi biztos, hogy az énekes mindkét esetben nő, és mindkét esetben leginkább ülve énekel, merthogy vagy dobosként vagy pedig billentyűsként…

Nem vitatom, magam is gyakran esem abba a hibába, hogy az indie szó hallatán vagy olvasatán azon nyomban kitör rajtam a frász, mert olyan pózer, lakossági indie-t játszó bandák sejlenek fel szemem előtt, mint amilyen például a magyar Moog (akiket csak azért nem dobáltunk meg sörrel…