mixünk!

Utózöngék

KONCERTAJÁNLDA

 

 

 

 

 

lemezmustra.jpg

 

 

 

 

 

Címkék

2000es évek (423) 2006 (29) 2007 (24) 2008 (33) 2009 (56) 2010 (69) 2010es évek (250) 2011 (91) 2012 (96) 2013 (110) 2014 (73) 60as évek (66) 70es évek (72) 80as évek (81) 90es évek (174) akusztikus (23) alternatív (75) alternative (68) alternative rock (40) ambient (73) amerikai (262) angol (160) black metal (20) blues (32) brit (42) doom (27) downtempo (48) dubstep (21) egyzene születésnap (61) electro (22) elektronika (253) elektronikus (44) experimental (143) filmzene (50) folk (73) francia (63) funk (20) garage rock (21) hardcore (20) hard rock (30) hiphop (44) house (60) idm (22) indie (92) indie rock (28) instrumentál (25) izlandi (35) jazz (73) kanadai (25) klasszikus (23) krautrock (24) legcikibb kedvenc (25) magyar (70) metál (28) metal (40) minimal (32) német (51) new wave (26) ninja tune (21) noise (21) orosz (22) pop (97) post-punk (26) poszt rock (29) pszichedélia (172) punk (55) rock (299) shoegaze (28) soul (27) soundtrack (35) stoner rock (20) svéd (33) techno (105) zongora (28) Címkefelhő

Utolsó kommentek

The Velvet Underground - All Tomorrow's Parties

2010.04.05. 09:00 - apróbetűsrész



Andy Warhol kedvenc zenekara jön ám most, amely mellesleg az én egyik kedvenc bandám is - persze ez sokkal kevésbé lényeges. Az 1965-ben alakult (1973-ig aktív) The Velvet Underground tényleg földalatti brigád volt, a New York-i művészvilágon kívül igen kevesen ismerték őket akkortájt. Ennek megfelelően pályafutásuk alatt nem is adtak el sok lemezt, később azonban egyre növekvő kultusz épült köréjük: számtalan zenész, zenekar nevezte őket elsőszámú ihletforrásnak. Erre rímel a Brian Enónak tulajdonított mondat, miszerint az ezer ember, aki megvett egy Velvet-albumot, utána mind késztetést érzett egy saját zenekar megalapítására. Nem csoda, hiszen csupa addig nemigen hallott megoldást alkalmaztak - többek között a hosszú szólókat, a diszharmóniát és disszonanciát, valamint a gitár/mikrofon az erősítővel történő tudatos összegerjesztését, elvont gondolatok kifejezése céljából. Témaválasztásuk sem volt sablonos, előkerült a miszticizmus, a drogok vagy akár a városi élet problémái is. Lou Reedék mellé telitalálatnak bizonyult a korábban modellként is dolgozó német Nico, akit maga Warhol ajánlott be a zenekarba. A lánynak a szó hétköznapi értelmében talán nem volt jó és vonzó hangja, azonban ez az orgánum kiválóan illeszkedett a banda zenei világához. Ez rögtön az első albumukon manifesztálódott (ezt a híres banános korongot amúgy a Rolling Stone minden idők 13. legjobbjának nevezte). Innen tallóztam egy nótát, már csak Nico hangja miatt is.

Szemlehunyás, megnyugvás, hasonlók ajánlatosak. Csak aztán play. 

 

Címkék: rock andy warhol lou reed nico pszichedélia 70es évek 60as évek rolling stone the velvet underground






A bejegyzés trackback címe:

https://egyzene.blog.hu/api/trackback/id/tr571894591

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gyurmapok 2010.04.09. 20:26:05

a velvet underground a legnagyobb.