Tudom, hogy még nincs ősz, hogy magasról tenni kéne erre nyomasztó időjárásra, úgy tenni mintha nyáron minden jobb lenne, de mégis olyan nehéz ellenállni a melankóliának, különösen amikor véletlenül rátalálsz egy ilyen zenére, de hát a boldogtalanság is ilyen, legalábbis jobb esetben, nem keresed, jön az magától. Ha pedig már nincs visszaút, kár szembeszállni, és mi máshoz is fordulhatna az ember ilyen esetben, mint a zongorához meg a hegedűhöz. Nem is igazán tudom elképzelni milyenek lehettek az esős napok a feltalálásuk előtt, bár a fordítottja még különösebb lenne, mármint eljátszani egy csokor reménytelenséget újra és újra, miközben folyton süt a nap és bárányfelhők mosolyognak rád.