mixünk!

Utózöngék

KONCERTAJÁNLDA

 

 

 

 

 

lemezmustra.jpg

 

 

 

 

 

Címkék

2000es évek (423) 2006 (29) 2007 (24) 2008 (33) 2009 (56) 2010 (69) 2010es évek (250) 2011 (91) 2012 (96) 2013 (110) 2014 (73) 60as évek (66) 70es évek (72) 80as évek (81) 90es évek (174) akusztikus (23) alternatív (75) alternative (68) alternative rock (40) ambient (73) amerikai (262) angol (160) black metal (20) blues (32) brit (42) doom (27) downtempo (48) dubstep (21) egyzene születésnap (61) electro (22) elektronika (253) elektronikus (44) experimental (143) filmzene (50) folk (73) francia (63) funk (20) garage rock (21) hardcore (20) hard rock (30) hiphop (44) house (60) idm (22) indie (92) indie rock (28) instrumentál (25) izlandi (35) jazz (73) kanadai (25) klasszikus (23) krautrock (24) legcikibb kedvenc (25) magyar (70) metál (28) metal (40) minimal (32) német (51) new wave (26) ninja tune (21) noise (21) orosz (22) pop (97) post-punk (26) poszt rock (29) pszichedélia (172) punk (55) rock (299) shoegaze (28) soul (27) soundtrack (35) stoner rock (20) svéd (33) techno (105) zongora (28) Címkefelhő

Utolsó kommentek

Psychic Ills - Midnight Moon

2012.12.04. 09:00 - apróbetűsrész



Újévbúcsúztató 4. rész

(klikk az eddigi részekért: első, második, harmadik)

A remény persze még nem maga a szerencsés végkifejlet, amit magyarul happy endnek szokás hívni, de arra tökéletes volt ebben a percben, hogy a lányok lelkébe költöző súlyos, síri sötétséget egy kissé megpuhítsa, árnyalja - a szó mindenféle értelmében, hiszen ebben a fekete masszában még az árnyékok is üdítően hatottak rájuk. Mi volt az ötlet? Hát, hogy menjenek vissza. Oda, ahonnan jöttek. És mondjanak el a bérlőtársnak mindent. Az utolsó részletig. "És ugye nem fog haragudni?" - kérdezte egyikük. "Nem, nem, biztos megérti" - hangzott a válasz. "Megígéred?" "Meg." Banális, persze. Csak ugye ez az eshetőség addig fel sem merült, merthogy ő elítéli ezt az "egész kábítószerezést". De miért lenne ő rosszabb, mint bármi egyéb, ami az utcán várhat rájuk? Azok az iszonyatok, borzalmak, kétségbeejtések, amiket átéltek, s amik felülírtak minden korábbi fájdalmat és traumát, teljesen egyértelművé tették, hogy azonnal tenniük kell valamit, azonnal meg kell szabadulniuk attól a mérgező közegtől, amely fogságba ejtette őket. Kábulatról szó nem volt itt, a lányok teljesen tiszta, világos tudattal beszélgettek egymással, csak éppen ez a tudat még mindig teljesen nyitva állt az ingerek előtt, amik újra és újra támadásba lendültek. A terv mindenesetre készen állt: haza kell jutni.

Egyikük számára, amúgy is gyenge tájékozódási képességeinek tökéletes csődje miatt, ez megvalósíthatatlan feladatot jelentett. "Mutasd az utat, kérlek..." - sóhajtotta, és barátnője bólintott, átölelte, majd elindultak. Látásuk még korántsem jött helyre, és korábbi félelmeik (kinevetik, kirabolják, megverik, megerőszakolják őket) mellé váratlanul felbukkant egy új, mely látszólag ellentétes irányba mutatott, mégis reszketni kezdtek, amint egyikük véletlenül kimondta: "Jaj, csak most meg nehogy rendőrökkel találkozzunk...". Tudták, hogy egy-két, hétköznapi értelemben vett mondatot bármikor össze tudnak hozni, azonban azt is tudták, hogy egy-két mondatnál többet semmilyen körülmények között nem tudnak összehozni. A jarddal való eszmecsere végzetes kimenetelű is lehetne, az őrszobán (és még ki tudja, milyen intézményben) rájuk váró megaláztatások és kihallgatások nemkülönben. Ez pedig a legkevésbé sem hangzott úgy, mint amit két, a törvénnyel úgy igazán soha szembe nem kerülő lánynak feltétlenül át kellene élnie.

A hazaút így hol a járókelők, helyi bandák elől történő futással, hol félénk, végletesen éber, a házfalakhoz, autók alvázához lapuló, óvatos settenkedéssel, lopakodással telt. Cseppnyi örömöt nem leltek benne, de mégis volt valami, ami ott legbelül sikerrel próbálta nyugtatni őket: a tény, hogy van hova menniük. Azon a helyen nem bántja többé őket senki. Amint becsapódott mögöttük a bérház ajtaja, önfeledten rohantak a lakáshoz, repültek be az ajtón, verték fel a lakótársat, egymás szavába vágva újságolták neki, hogy ők tulajdonképpen bepapíroztak, és ne haragudjon rájuk, mert ez nagyon fontos nekik. A lakótárs annyit mondott: "ja, oké", s visszament aludni. A lányok boldogan berohantak a szobába, mohón kortyolták az általuk ott hagyott, közben sötétzölddé váló mate-teát, odabújtak mindenhez, amihez tudtak, a szőnyeghez, a szekrényekhez, egymáshoz. Ránéztek az órára: alig 45 perc telt el, mióta elindultak. Pedig az maga volt a kínzóan végeláthathatlan örökkévalóság. A rettegett lakótársat egyáltalán nem érdekelte az egész. Miért nem mondták el neki rögtön, amit el kellett mondani?

Csendesen, könnyek nélkül zokogtak, miközben ismét végigmászott rajtuk minden borzalom - de már csak múlt időben. Az óramutató kezdett gyorsabban tekeregni. A szőnyeg mintázatai és a függöny hullámai még mindig ugrándoztak, de egyre békésebben, minden rossz szándék nélkül. Lassan vége volt.

Címkék: amerikai lsd pszichedélia 2000es évek folytatásos psychic ills






A bejegyzés trackback címe:

https://egyzene.blog.hu/api/trackback/id/tr374945799

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.