Nem is tudom, mi lenne velem, ha nem játszadozhatnék a szavakkal. Nem sok minden maradna. Ha külföldre mennék, a család, barátok meg effélék után a nyelv hiányozna leginkább. Nem tudom, mikor jutok majd el bármelyik tanult idegennyelvvel arra a szintre, hogy megközelítően annyira tudjam legalább magamat szórakoztatni a szótréfákkal, mint magyarul. Arra gondoltam viszont, hogy mintegy felkészülésként egy ilyen országelhagyásra, hogy azért megpróbáljam átélni, milyen is lehet ez más nyelven, talán érdemes első körben minél több, nyilvánvalóan idegen eredetű szófal fűszerezni már a magyar mondandómat is.
Nekem biztosan jobban fog menni, mint egy régi főnökömnek, akinek e helyütt nem említem a nevét, de aki érti, miről beszélek, az tudni fogja, kiről beszélek; merthogy ez a főnök egy olyan ember volt, aki egyébként egyáltalán nem volt nevezhető műveletlennek, de mégis, sok esetben olyan idegen szavakat volt képes használni, amik egyáltalán nem illettek bele a környezetükbe, és emiatt borzasztó ominózusak voltak. Ilyenkor az egész szituáció is nagyon kontextus volt. Főleg akkor vált ez szórakoztatóvá, mikor igen komoly szidalmakat készült a fejünkhöz vágni, de az egész rettentően habitusra sikeredett, és emiatt mi magunk is rentábilisen tudtuk csak végighallgatni. Ilyenkor nem győztük a cipőnket bámulni, nehogy kitörjön belőlünk egy nagy adag komédia. Persze nevetgélés ide vagy oda, minden hibája ellenére nekünk ő egy igazi páternoszter volt, akire mindannyian szívesen emlékezünk, és biztosan sokat is tanultunk tőle, még ha ez nem is moralizálódik bennünk.
Jobban belegondolva, azt hiszem, az ilyen élmények is hiányoznának, úgyhogy egyelőre inkább nem disszertálok el az országból, hiszen jól boldogulok itt is.
Utolsó kommentek