Adam Gibbons zenész családban született, és élt is a lehetőségekkel: 7 évesen nagyanyjától vett zongoraleckéket, 11 évesen elkezdett szaxofonozni, 15 évesen nagybátyja a dobolással ismertette meg, 18 évesen pedig gitározni tanult. Ha ehhez hozzátesszük még azt, hogy funk, soul és jazz zenéken nőtt fel, akkor az igencsak bizakodásra ad okot. 2006-ban a Freestlye Records gondozásában megjelent első, Wait A Minute 12"-ese pedig minden várakozást felül is múlt, hiszen a kiadó egyik legsikeresebb eladását tudhatta magáénak. A következő évben jött a Press On című nagylemez, amelyet sokan (köztünk én is) a modern funk egyik legjobb alkotásának tartanak. Az album legnagyobb szépsége, hogy a hangszerek jelentős részét a multi-insturmentalista maga játszotta fel, így az Intrót követő The outsiderben például mindegyiket. Bár a 12 számból bármelyik megérdemelne egy bejegyzést, mivel ez volt a legnagyobb sláger közülük, talán a legjobb választás ahhoz, hogy kedvet csináljak Adam munkásságának részletesebb megismeréséhez. Ráadásul szerintem egyértelműen a legzseniálisabb is, és nem csak tőle, hanem az utóbbi években az egész stílust tekintve. Legalábbis számomra nincs sok szám, amelyik a legborúsabb időkben is ennyi napsütést csempészne a hallójárataimba, ez a dallam pedig ami a szaxofonból szól, maga a gyönyör.