Ki a belzebúbaszott báránygranulátum állította a svéd Ghost-ról, hogy annyira trú akar lenni, mint King Diamond, a Black Sabbath vagy a Mercyful Fate, neadjisten a Blue Öyster Cult? Mert ők nem.
Igen-igen agyonhypeolt, igen-igen (ok)kultikus hatások, meg sátán, meg imidzs, meg elcsent /saját képükre szabott borítók (Milos Forman: Amadeus, Stephen King: Salem's Lot), meg egyházi giccs, és azzal passzentos konyhalatin. Sőt, igen, Anselmo meg Hetfield hordja a pólójukat, és úristen, Dave Grohl dobol az Abba feldolgozásukhoz. Nade, amíg mindenki ezekről fröcsög vagy a Bibliába burkolt anti-pápa makkos dildón lovagol, addig Papa Emeritus II. és öt névtelen ghoulja szarkasztikusan kéjelegve trónol a Billboard izzó fém trónján, és az eladási listák csúcsán.
A debüt Opus Eponymous album méltó folytatása az Infestissumam, aminek kifejezetten jól áll a billentyű előtérbe kerülése, az ellágyuló dallamok és az elbeatesedés. A zenekar nem titkolt célja egyébként a retro és profi hangzás keverése, egy egymillió dolláros produkcióvá. Ezt pedig akárki, akármit mond, elég jól csinálják. Félthetjük az undergroundot, és számonkérve elvárhatunk vért és kecskét, meg kibelezett szűzlányokat, de akár örülhetünk is, hogy itt egy hidat képező zenekar, ami a féltett és nagyrabecsült sítlusunkat megismerteti a halandók szélesebb körével.
Infestissumam - a bő másfél perces nyitány ájtatos egyházi kórusokat megszégyenítően dicsőíti a gonoszt, amire akkora antiklerikális rifftömeg zúdul, hogy még a legnagyobb műgonddal felhelyezett feszület is lefordul a falról.
Per Aspera Ad Inferi - ezt követően könyörtelen reszelésbe-sulykolásba katonás taktusokba csapnak át, amit néha elnémít a szintetizátorcincogás, és a letisztultan kántáló refrén alá ütemet diktáló dobpergés, amire már hótziher, hogy Jézus is lepottyan a keresztről.
Secular Haze - a lemezt beharangozó horribilis árú 10"-es fő pillére (az ABBA: I'm A Marionette-je mellett), illetve az első klip alapanyagául is ez a szerzemény szolgált. Andalító keringője folytonos táncba hívogat a rémségek cirkuszába. Szörnyek, félkegyelműek umcaccája!
Jigolo Har Megiddo - ...és amikor az antikrisztus gombaséróval, flip-flopban flangál a holdfény áztatta svéd tengerparton.
kedvenc
Ghuleh/Zombie Queen - a kétfelvonásos tétel nyitánya egy bestiális ballada a névtelen hullarablók múzsájához, ami végül sátáni lakodalomba torkollik. Hatláb-mélynyi pomádéba mártott harmonikaszörf, amitől Cry Baby is örömkönnyeket hullat.
Year Zero - a legnagyobb sláger, agyoncenzúrázott klippel, keblekkel, húscafatokkal, Szipál Mártonnal, szőlőszemekkel, szerepcserével, fura miliővel, Bíjebopp-pal, és társaival. Patetikusan pulzáló himnikussága tényleg rabul ejtő, és az eltévelyedett lelkeket simán a sötét oldalra állítja, hogy kollektív áldozatot mutathassanak be Őfelsége kecskelábas trónusa előtt.
Body And Blood - az Addams Family ötujjú csodabogarának klimpírozása után a dédelgetően szentimentális taktusokra egy ódon szalagavató bálterem tárul szemeink elé, ahol aztán örökre a fortyogó, vörös szirupba kárhoztat a negédes mázú, éteri métely slágere. A korpusz romlandóságát konzerválva, ropja a holtakkal életeken át.
Idolatrine - idol és latrina. A papok a parókia pulpitusán a reverendájuk alá bújtatva... kezüket kisfiúk szájára téve fojtják el a cölibátusért kiáltó gyermeki sikolyokat.
Depth Of Satan's Eyes - Lopakodó riffek kíséretében, farkasszemet nézni a sátánnal, és vörösen izzó retinájának mélyére bámulni, a vérszegény kórus fekete mágiájától megbabonázva.
Monstrance Clock - sejtelmes suttogással felvezetett, dicsőséges záróakkord, ami óramű pontossággal tereli egybe a fekete bárányok hordáit, Lucifer gyermeki inkarnációjának eljöveteléhez.
... és ami a tengerentúlon kiverte a biztosítékot:
Utolsó kommentek