A posztrock egy olyan stílus, amit annak ellenére, hogy mennyire kedvelek, nem igazán sikerült még megismernem. Nemrég találtam ki, hogy tenni kéne ez ellen, amihez a legjobbkor ismertem meg valakit, aki örömmel segített elindítani ezen az úton. A sok jó ajánló közül pedig messze kitűnt egy 17 és fél perces szerzemény, melyet az Yndi Halda készített.
Így a fent említett bandáról sok érdekességet nem is tudok mondani, ráadásul annyira nem sikerült betelni ezzel a darabbal, hogy még mindig nem voltam képes meghallgatni az Enjoy Eternal Bliss című lemezüket, pedig gyanítom az album többi része hasonlóan varázslatos.
Ha eddig nem hittétek el, hogy egy életnyi történetet és érzelmet bele lehet sűríteni egyetlen, közel 18 perces műbe, akkor most meg fogtok lepődni. Ez a zene valóságos katarzist okoz.