Kicsit áttenyerelek aprobetűsrész kolléga szakterületére. Azt mondja, nem bánja.

Különös történet következik ...

Az Electric Prunes (továbbiakban EP) a hatvanas évek pszichedélikus zenekarakainak egyik első fecskéjeként fungált Los Angelesben, (ezért a San Franciscóiakéhoz képest jóval karcosabb hangzás). Kiváló koncerteket adtak és tisztességes, vállalható számaik voltak, melyek között ráadásul akadt néhány egészen kiemelkedő is - például az alant meghallgatható zengemény.

A Get Me to the World on Time, bár emlékeztet egy-két korabeli szerzeményre, mégis teljesen egyedi és mindenképpen magával ragadó. Annyira felhúzza a rugót, hogy az ember legszívesebben beleülne egy kőhajítógépbe és kilőné magát akármelyik irányba.

A fentenbb vázolt kegyelmi állapot egészen addig tartott, míg 1968-ban bele nem futottak David Axelrod kortárs amerikai zeneszerzőbe, aki kezelésbe vette őket és megírta számukra az F-moll misét (Mass In F Minor). A felvétel során az EP többször is feloszlott, majd összeállt, végül egyszerűen otthagyták a mestert, aki egy másik zenekarral volt kénytelen befejezni a művet. Mindezekhez - talán mondani sem kell - az "enyhén" túlzásba vitt tudatmódosító szerek használata is jelentékenyen hozzájárult. Későb még az is kiderült, hogy az EP egyszerűen képtelen élőben eljátszani a darabot.

Mindezen buktatók ellenére kisebbfajta kultusz övezi a világ legelső pszichedélikus miséjét, főleg miután a Szelíd Motorosokban is felcsendült a Kyrie Eleison. Axelrod még egy lemez erejéig igénybe vette a bandát, amely aztán szét is széledt. Rögtön ezután felbukkant a New Improved Electric Prunes (a továbbiakban NIEP) nevű, teljesen (de tényleg teljesen, egytől-egyig) más tagokból álló banda, ami EP számokal körbeturnézta az USA-t, kiadott egy szar lemezt, majd 1970-ben nyom nélkül feloszlott.

Az eredeti EP 1990-ben alakult újjá, és mind a mai napig lemezekkel jelentkezik. Állítólag nem is olyan rosszakkal. Na, de ezt majd a jövőben vizsgáljuk meg tüzetesebben.