Mióta rászoktam az olvasásra és nem hordom magammal az mp3 lejátszót, egyre inkább hiányzik. Na nem mintha nem kötnének le a könyvek a vonaton vagy a metrón, de mostanában gyakran jut eszembe egy-egy olyan szám vagy album, ami igazán varázslatossá tenné az adott pillanatot (pl. a The xx melankóliája egy hajnali sétát az Andrássyn, vagy a School of Seven Bells gyönyörű elektronikája egy álmos reggeli vonatozást), vagyis egyszerűen csak a megfelelő háttérzenére vágyom.
Így jutott eszembe ez a darab is - kivételesen már hetekkel a bejegyzés előtt -, mikor megláttam, hogy enyém a nyár utolsó napja. Bár a Groove című film záró jelenete miatt nehéz másra asszociálni, nekem mégis más ugrik be, ha ezt hallgatom: még évekkel ezelőtt mikor hajnalban indultam fel a barátnőmhöz vidékről, a pár órányi szenvedős alvás után arra ébredtem, hogy már a fővárosban süt a szemembe a nap, majd perceken belül erre ugrott az említett lejátszó. És bár általában nem teljesülnek a hasonló kívánságaim, ezúttal mégis: pár másodperces eltéréssel a megálláskor lett vége az utolsó hangnak, és ettől annyira rendben éreztem mindent, mint talán soha máskor.
Gondolom mindenkinek megvannak az olyan a zenéi, amiket legszívesebben csak bizonyos időszakokban vagy helyzetekben hallgat, legyen az hideg téli este, vagy napsütéses tavaszi reggel, nekem pontosan ilyen ez, ha közel 10 összefüggő boldog, tökéletes percről van szó.