Érdekes dolgok történetek 2004 környékén a technóban.
Akkoriban már egy ideje az volt, amit Marco Carola és nápolyi kispajtásai (elsősorban Vigorito, és Parisio... de persze akadtak még nevek rajtuk kívül is) akartak. Noha ez nyilván erős túlzás, az azért egészen biztos, hogy a nápolyi hangzás elég meghatározó volt azidőtájt. Olyannyira, hogy sok más (nem olasz) techno/tech-house producer is elkezdett hasonló zenéket gyártani, míg nem odáig jutottunk, hogy minden harmadik megjelenésre rá lehetett húzni ezt a cimkét, és minden harmadik Dj ilyen zenéket játszott. A stílus kinőtte Itáliát, és a srácok hatása egyre több felé, egyre erőteljesebben volt érezhető (most akkor mégis az történt, amit ők akartak?), és végül talán ez is lett a vesztük (most akkor mégsem?).

A stílus kifulladt és elfáradt. Valemerre tovább kellett lépni, és ekkor kezdett Marco - a szélesebb közönség által ekkor még kevésbé ismert - minimál zenéket játszani. A dolog nem volt meglepő, hiszen ez a hangzás egyébként sem volt ismeretlen arrafelé. Elég csak Parisio, vagy Cerrone munkáira vetni egy alaposabb pillantást.

A kezdetben negyedórás minimál blokkok egyre csak híztak, majd odáig jutottunk, hogy egy évvel később már alig találtunk tech house vagy techno zenéket a szettjeikben. Aztán egyre többen követték őket, mire az új őrület a minimál techno lett, és az egykor 140bpm-en ipari technót játszó sztár Dj-k egész sora állt át, és kezdett 130bpm alatti zenéket játszani. A klasszikus értelemben vett techno szinte teljesen eltűnt, vagy legalábbis totálisan az undergroundba szorult vissza. Érdekes, hogy az ekkor szintén eléggé fáradt progresszív house szcénában is mindenki a váltásra éhezett, és a minimálhoz nyúlni itt is kézenfekvőnek tűnt.  Így történhetett meg az a korábban elképzelhetetlen dolog, hogy az egykori progi, és techno Dj-k mára nem csak hogy megférnek egymás mellett egy buliban, de meglepően hasonló zenét játszanak (kb ugyan azt).
Marcoék a váltással tulajdonképpen saját sírjukat ásták meg, hiszen bár az elsők között álltak át, az új hangzás valahogy mégsem állt olyan jól nekik, mint a saját zenéjük. Hiányzott belőle a lazaság és a nápolyi napsütés. Carola háttérbe helyezte az akkoriban top labelnek számító Zenitet, félbehagyta a néhány év szünet után éppen újraindított legendás Question sorozatot, és megalapította a DoMiNo-t, ahol saját minimál zenéi jelentek volna meg, de az első néhány kiadvány után zsákutcának bizonyult.

A srácok jópár évre eltűntek a headlinerek közül, és alig lehetett hallani róluk. Elő-elő rukkoltak ugyan egy-két EP-vel, de ezek már nem voltak az igaziak, sőt... jó részük kifejezett vergődésnek tűnt. Itt valahogy az én látómezőmből is kikerültek, úgyhogy az igazat megvallva egy-két közepes/gyenge lemeztt leszámítva fogalmam sincs, hogy manapság mi a helyzet Nápolyban. Carola mostanában újra kezd magára találni. A M_nus a Plus8 (a Clonk), és a Cocoon háza táján tűnik fel időnként (ahogy egyébként Vigorito is), és újra egész jó szetteket produkál. Parisio valószínűleg a saját útját járja, ahogy tette mindig is (számomra régen is kicsit kilógott a nagy hármasból), de túl sokat még mindig nem hallatnak magukról. (Bár ennek az is lehet az oka, hogy manapság már én is egyre kevésbé követem a stílust.)

Aztán persze, ahogy ezt már nem először láttuk, a mainstreambe való bekerülésnek, és az ezzel járó felhígulásnak egyenes következménye az adott stílus villámgyors mélyrepülése, lapossá, és rém unalmassá válása (pont ahogyan a nápolyi groovy hangzással történt a cikk első felében). Ez elég hamar megtörtént a minimál-technoval is, és bár az ortodox minimalisták azért a mai napig nem felejtettek el zenélni, a cimke alatt megjlenet zenék nagyrésze bátran nevezhető hulladéknak... és szerintem közelebb állnak a proghousehoz (esetleg techhouse-hoz), mint a minimálhoz, de az sem először fordul elő a történelemben, hogy az egykor X dolog körülírására használt jelzőt később Y meghatározására használjuk, úgyhogy ennek igazából nincs jelentősége... max annyi, hogy ha ma megkérdezik milyen zenét szeretek, a helyett, hogy azt mondanám: minimált, inkább küldök egy youtube linket... a félreértések elkerülése végett :)

Ez után a kis bevezető után joggal számíthatna mindenki valamire a Mille Plaetoux fénykorából, de e helyett inkább visszakanyarodok a cikk elejére, és posztolok egy darabot Marco első aranykorából (ezzel rögtön megelőlegezve azt, hogy lesz neki második is), sőt talán még egy kicsit korábbról. A 2001-es Open System LP klasszikus darabja valószínűleg (bár ekkor már nem voltak új arcok a szakmában, azért a) többiek számára is megalapozta a jövőt. Kevés olyan lemezlovász tevékenykedett akkoriban a szcénában, aki ne játszotta volna le párszor.