Pár napja ágyazódott be hallójárataim legmélyebb bugyraiba és egy szempillantás
alatt kíméletlenül a fejembe véste magát. Lépten nyomon ott motoszkált, időről
időre felharsanva. Tegnap este a Tame Impala pszihedélikus varázspálcájával
hintett le r e á n k és maréknyi (ám annál dicsőbb) kis csapatunkra odaát
Bécsben és azóta sem sikerült a hipnózisból teljes egészemben kikászálódnom.
Azonban mostanra - a koncert után másfél nappal - már ismét egyre
erőteljesebben bugyog fel bennem az az oltári nagy és steril riff ott 01:05-nél...
a norvég szövegről nem is beszélve.
Megfertőzött.
Menthetetlen vagyok.
Úgy gondolom a borító is megér egy linket, ami a Baroness vezér, John Baizley keze munkáját dícséri.
Utolsó kommentek