Szedjük csak össze mit is tudunk Görögországról! Szikrázó napfény, azúrkék tenger, parália, gyros, tzatziki, fehérre meszelt kékajtós házak, pálmafák, romok, Ouzó, Metaxa, Homérosz. Nagyjából ennyi, na persze lehetne még rugózni az ókor nagyjain éppúgy, mint az üdülőhelyek felsorolásán, de kérdem én, minek? Ez zenei blog, lássuk hát a görög zene nagyjait. Hm. Buzuki megvan, a szirtaki is, ott van aztán Vangelis és Demis Roussos, és közös gyermekük az Aphrodite's Child. Megy ez! Aztán a műveltebbeknek még talán Maria Callas és Irene Papas is beugrik, az előbbi operakosztümben az utóbbi meg inkább filmszínésznői minőségében.
Cáfoljatok meg, de nagyjából ennyi.
Az, hogy tudom (és, most ezt a tudásomat megoszthatom veletek), hogy létezett egy Nikolas Asimos nevű görög anarchista folkénekes, az egyedül annak köszönhető, hogy egy görög anarchoszindikalista sakkpartnerem a virtuális térben megismertetett a felvételeivel. Magamtól soha, vagy legalábbis is körülbelül akkora valószínűséggel bukkantam volna rá, mint egy nyitott szellemű Puerto Rico-i felfedező Cseh Tamás felvételeire. És ha már anarchizmus, ugyan már, mit tudunk a fent emlegetett tengerpartokon és ókori romokon és a kulinária vékonyka szeletén többet a modern Görögországról? Ja! Még azt, hogy szeretnek tüntetni. Legalábbis az utóbbi két-másfél évben ez láthattuk-hallhattuk a hírekben. Azám! És tudjátok mit hallgatnak a görög tüntetők? Egyet találhattok. Nem Kárpátiát az biztos. Hát persze hogy Asimos-t.
Szikrázó napfény ide, azúrkék tenger oda, Görögország bizony sosem volt az álombéli édenkert. Főleg az anarchistának jutott kutyaélet. Hihetetlen, de a többnyire fasiszta tábornokok egészen 1974-ig többször is a falnak kormányozták az országot, bukásukat mégsem a gazdasági malőrök, hanem egy egyetemista tüntetés után ottmaradt 70 halott fiatal okozta. Emiatt húz még ma is a görögök jelentős halmaza a szélsőbalra, és innét az az elemi erejű felháborodás, ami kirobbant a 2008-as, szintén halálos véget ért diáktüntetés után.
Szegény Asimos a tábornokok alatt persze szóhoz sem juthatott, és utánuk is, összesen egy LP-t és egy EP-t adhatott ki hivatalosan. Így hát életében csupán egy kis kör részesült művészetéből, és dalai csak suttyomban terjedhettek Paranomes Kassetes néven (illegális kazetták), szerte- és szanamásolva.
Asimos 1988-ban öngyilkos lett, vagyis sokkal inkább öngyilkosságba kergették. Élete végén, a depresszió legmélyebb bugyraiban naplót vezetett, melyben minden reggel leírta miért is érdemes/kéne aznap életben maradni. Az utolsó oldan nem volt más, csupán egy böhöm nagy x. Felakasztotta magát.
Mai zenénk (már amennyit a görög haverom hevenyészett fordításából ki tudtam hüvelyezni) egy élet kiárusításáról szól, címe a görög bolhapiac, ahol egy rongyos szőnyegen ücsörgő ember nem csak féltve őrzőtt emléktárgyait, de nyomorában a lelkét, és végül a szerelmét is eladja.
Ui.: Ha valaha is elgondolkodtatok azon, hogy hogyan nézett ki Jézus, mikor az apostoloknak tolta a bluest, akkor most látva lássátok!
Utolsó kommentek