Az az igazság, hogy eredetileg nem terveztem Joanna Newsom posztot írni, miután az utóbbi egy hónapban elég sok helyről róla lehetett hallani múlt hét szombati MÜPA-beli koncertje kapcsán. De olyan wow-élménnyel álltam fel a koncentről január 29-én, hogy egyszerűen nem tehetem meg, hogy nem rakok ki tőle ide semmit. 

Joanna Newsom egy hárfával és zongorával, hegedűsökkel, gitárossal, dobossal és egy harsonással különleges és sajátos világot varázsolt szombat este a színpadra. Zenéje nem könnyen befogadható, mégis magával húz, leginkább élőben - ezt főleg az bizonyítja, hogy eddig is hallgattam, de nagy rajongója most lettem. Még talán kicsit - egy nagyon kicsit - kárpótolva is érzem magamat azért, hogy Björköt meglehet, hogy soha az életben nem hallom majd élőben, de egy hasonlóan maga útján járó művészt most láthattam; nem csoda, hogy Björk előzenekara volt pár koncert erejéig.
Többet nem is igazán tudok és szeretnék írni, mert visszaadni úgysem tudom ezt az élményt, így ide becsempészek egy nehezebben emészhető darabot, lentre pedig egy könnyebbet - és remélem, hogy legalább olyan szinten fogjátok élvezni, mint Rusty (bár abban nem vagyok 100%-ig biztos, hogy az ő esetében élvezetről lehet beszélni).