2004. március 2-án felküldték a Rosetta űrszondát egy csillagközi randevúra a
67P/Csurjumov-Geraszimenko üstökössel, azonban ezzel szinte egyidőben itt
a földön is elementáris erővel csapódott be - egy addig még nem tapasztalt és
megmagyarázhatatlan erő, atomjaira bontva a poszt-sludge fennmaradt fosszíliáit-
az ugyancsak Rosetta nevet viselő humanoid horda, első "The Gallilean Satellites"
című (rögtön kétfelvonásos) remekművével. A pennsylvaniai legénység egyszer az
exoszférában levitáló máskor a föld belső magjáig hatoló témáira, hatalmas
nyomással egymásra vasalt üvöltéstömeget pakol. A duplacd mindkét lemeze
igen eltérő stílust mutat. Az elsőn experimentális asztronautametál hömpölyög a
sztratoszférában egy jókora adag doomcore és sludge kíséretében, míg a második
korong ambient és noise meghitt ötvözete. Azon felül, hogy igazi művészi alkotás
mindkettő, az egész úgy lett megkomponálva (elég csak egy pillantást vetni a
számok hosszára), hogy egyszerre hallgatva a két lemezt egy még teljesebb
hangzásvilágban és élményben lehet részünk, nem beszélve arról, hogy tényleg
mennyire a helyén kellett lennie ehhez minden hangnak, bitnek satöbbinek...
 

Szkafandereket fel!

Itt pedig tökéletes szimbiózisba fonódása követhető nyomon a másik lemez első tételével.