(Gila néninek hívták az általános iskolai matektanárunkat, így hát természetes, hogy eszembe jutott erről a zenekarról. Gila nénit nem szerettük, ő sem szeretett minket, nem is tudom, hogy kit szeretett pontosan. Alacsony volt, ezért mindig térdelt a széken, hogy magasabbnak tűnjön. Akkoriban még a tanárok - Gila nénivel együtt - ott cigiztek a folyosón (bizony, néhány éve még ez is "természetes" volt), miközben mi összegyűrt alufólia darabokkal fociztunk mellettük (a kapu a két radiátor volt). A játékszer persze pillanatok elvesztette gömbszerű formáját (pedig egyszer összegyűjtöttünk vagy tízet a téliszalámis szendvicseinkről, de az sem tartott ki egy egész szüneten át), és így inkább jégkorongszerűen közlekedett lábról lábra. De jókat lehetett a foci miatt verekedni! Meg aztán Andó összevissza törte Gila néni termében a lambériát. Minden óra előtt adott neki a székével. Máskor véres zsepit tett az asztalára, amit Gila néni rossz néven vett, és dolgozatot íratott miatta. "Doga a véres zsepi miatt" - írták többen is a papírjukra. Persze azt már nem vette rossz néven, mikor összecsulázva vittük fel neki a milánói makarónit, amit háztartástanórán készítettünk, és amiből természetesen megkínáltuk őt. Nem tudott persze a csuláról. Lett volna "doga a csulás milánói miatt".)

És még megannyi szép emlék - de üres szócséplés ez nyilván, miközben itt van nekünk a Gila, akiknek köze nincs Gila nénihez. Hanem ugye német pszichedelikus krautrock a hetvenes évekből. Mi kell még?