Tavaly, Ian Curtis halálának 30. évfordulóján az első Joy Division-albumról posztoltam egy zenét, most teszek egyet a másodikról, mely egyébként már Ian halála után jelent csak meg. A Closer - ha lehet ezt mondani - sötétebb és mélyebb, mint az Unknown Pleasures volt. Előkerül a korábban általuk mereven elutasított szinti is, mely új világot nyit meg előttük.
Egy elgondolkodtató, gyönyörű albumról következik most az egyik legjobb szám (bár ugye nagyon nehéz egyet is kiemelni a többi rovására), melyben Ian Curtis a vokál mellett gitározik is. És egyúttal jó példa a Joy Division munkásságára: hogyan lehet egyszerű gitártémákból (és persze Ian szövegeiből) olyat összehozni, ahol minden teljesen a helyén van, és így nagyon intenzív hatással lehet a hallgatóra. Főként hajnali 3-kor.
Utolsó kommentek