Máig nem tudom feledni - pedig tizenkét éve volt -, amikor utoljára tettem be a lábam a pilisszarházi Anyám, borogass! Antikváriumba. Először, mint mindig, az édeskés, avítt, dohos könyvillat csapott meg, majd néhány pillanat múlva, mikor éppen köszönésre nyílt volna a szám, szemembe hasított az akasztott ember látványa. A mestergerendáról lelógó kötélen himbálózott Pjotr Péter Pál könyvesboltos merev, kihűlt teste. A sokktól azonnal kifordultam a boltból, rohantam a kocsihoz, még rendőrt is elfelejtettem hívni. 

Iszonyat sokat jártam régen az antikváriumba, leginkább Pjotr Péter Pál miatt, természetesen. Nem mindennapi figura volt, kattant, elbaszott, de rettenetesen olvasott, kedves és udvarias. 

Hogy miért is volt kattant... Még javában Petipali korában alkoholista apja és nevelőanyja a szentkereszti könyvtárban felejtette őt, 5 perccel a nyári szünet előtti zárás előtt. Átugrottak a szemközti kocsmába, Petipali ugyanis matrózosat játszott, ők meg ettől rögtön megkívántak egy jóféle hajós szeszesitalt, végül azonban addig ittak, amíg Pjotrné fejjel bele nem állt a padlóba. Loccsant az agyvelő, Pjotr úr pedig, életében először valami érzésfélét észlelve, bánatában önnön szívébe döfte az asztalon heverő, törött nyakú seresüveget, s azonnal követte b. nejét a másnaposvilágra. 

Pjotr Petipalira pedig, mivel az egyik sajgópolc mögött elbújva várta a jobb híján szüleinek nevezett férfit és nőt, rázárták a könyvtárat, s így ottragadt két hónapra. Egyedül, mint a kisujja. Némi kutatómunka árán talált két napra elegendő sós kekszet az egyik könyvtárosnéni büdös köpenyének balzsebében, de aztán elfogyott az élelem. No, hát azóta falta a könyveket. Eleinte annyira azért nem ízlett neki mind, Karl May savanykás volt, Kafka keserű, Jókait pedig sótlannak találta. De aztán szépen hozzászokott az ízekhez, a nyomdafestéket is tűrte, szóval rákapott a könyvevésre. Az elméje egy része azonban kezdett menthetetlenül megbomlani, s mire véget ért a nyár, és ismét kinyitott a könyvtár, már egy komplett 9 éves őrült slisszolt ki az ajtón. 

Persze az i-re a pontot a jobb híján szüleinek nevezett férfi és nő halála tette fel, az árvaság, amelyben felnőni volt kénytelen. És az Anyám, borogass! Antikvárium megnyitásával nem javult a helyzet jottányit sem: a könyvkereskedés mindennapjai tovább mélyítették az agyi elváltozásokat. Pjotr Péter Pál ennek következtében igen furcsán rendezte el boltjában a könyveket, meg volt ugyanis győződve arról, hogy az egyetemes irodalomtörténetet, úgy ahogy van, meghamisították: a költők, írók neveiben felcserélték a mássalhangzókat. Így kerülhettek a könyvespolcon egymás mellé Htendsal és Hoelco, Pikling és Psahekrease, vagy épp Rpisó és Rezshetzáy művei. 

És mivelhogy egy ilyen elrendezésű boltból bizony még a jószívű vevők is kifordultak, csak gyűltek, gyűltek a könyvek, és lassan kiszorították Pjotr Péter Pált az antikvárium hátsó traktusában leválasztott helyiségből is, ahol lakott. Korábban hangulatos, és viszonylag tágas lak volt, később azonban, ahogy szinte minden bútort kiszorítottak a Foolw-, Drabruby-, Kójai-kötetek, már jóindulattal is csak fosókonyhának lehetett nevezni a pár négyzetméteres lukat, amelyben egy gázrezsón, egy hűtőn és egy vécékagylón kívül tényleg semmi más nem fért el. 

Nem csoda tehát, hogy Pjotr Péter Pál a sikertelenség és a kudarc miatt, számtalan egyéb őrülete mellett depressziós is lett,  ami egyre mélyült, mélyült, mélyült, és csak mélyült.  Hogy ezért akasztotta-e fel magát, arról már megoszlanak a vélemények Pilisszarházán is.  Bár a szomszéd Ádámcsutka néni szerint ez Pjotr Péter Pál legújabb őrülete volt, a falu lakóinak többsége, így például a temetésen beszédet mondó polgármester Ilona bácsi és a falu bikája, Ököl Ödön is a teljes agyi megbomlás következményének látta az öngyilkosságot.