Pop Péter Andrei nem is olyan rég költözött a fővárosba. Magyarország fővárosáról, Budapestről van szó, még mielőtt a k. olvasó találgatni kezdene, hogy talán Azerbajdzsánról, Portugáliáról vagy Kenyáról kell-e olvasnia az előtte álló néhány percben. Nem, ez nem utazós történet, ez maradós történet. Pop Péter Andrei viszont Székelyföldről érkezett, hamuvá parazsodott Székelyudvarhelyi mindennapjait hagyta ott, hogy szerencsét próbáljon az anyaföldött. Rossz érzéssel a szívében hagyta ott családját: apját, anyját és két testvérét, Csillát és Klementinát, kevésbé rossz érzéssel nemszeretett és túlnemfizetett munkáját az udvarhelyi gyrososnál. Hiányoztak barátai, Ödön, Richárd és Jenő, nem hiányzott viszont a család nimfapapagája, Csuri. És a többi tulajdonképpen tényleg lényegtelen volt, a majdani szerencse a mérlegen nagyobb súlyt nyomott, mint a további otthonhagyott dolgok együtt, úgy is mint a napi betevő friss tej, apa pálinkája, a jó levegő, a haverok, az otthonlét kétes nyugalma, öröme, na és persze a Fekalomán Feka Románok Egyesületének tiszteletbeli elnöki háromlábú széke.
Mindezt tehát Pop Péter Andrei egy szépen induló, napsütéses júniusi reggelen egy budapesti, hetedik kerületi, bútorozott bérleményre cserélte. Az önfenntartás egyetlen lehetőségeként több raklapnyit hozott magával anyja kétkezi munkájából, a titokdobozból, amely Udvarhely-szerte már elterjedt, híre mégsem jutott el Budapestig. Péter az első hetekben, míg napjait a környék, az élelmiszer-üzletek, a mozik, koncerthelyszínek, a legolcsóbb patyolat, a méteráru-boltok, egyszersmind a mindennapi fővárosi élet felfedezésével töltötte, a dobozokat a korlátozott marketinglehetőségeket nyújtó Vaterán és az eBayen próbálta értékesíteni, inkább kevesebb sikerrel, ugyanakkor megnövekedett postaköltségekkel, a címzettek ugyanis kizárólag székelyudvarhelyiek voltak. Így aztán két és fél hét után a Teleki téri piacon bérelt standot, s reggel hattól este hatig a budapestiekkel is megismertette édesanyja szörnyű titokdobozát.
A titokdoboz a jól ismert titkosan nyitható, minden erdélyi kirakodóvásáron megvásárolható fadoboz Péter anyja által továbbfejlesztett változata volt. Érzékelő lapkái által a doboz a kinyitási kísérletei alatt mindent megtudott a kinyitással kísérletezőről. A működési elv roppant egyszerű volt: a doboz új tulajdonosa a kezdeti tanácstalanság után rájött a kis falécek elcsúsztatásának sorrendjére, a kulcs rejtekhelyére, tehát a kinyitás mikéntjére, majd átadhatta magát a művészeti alkotás feltárulta felett érzett örömének. A fadoboz pedig ezalatt az algoritmizált program segítségével kiismerte a rejtvénnyel küszködő ember legrejtettebb, legféltettebb titkát, és a készítése utolsó fázisaként a Péter anyja által a kulcslyukba súgott átkot kinyílásakor, a megtudott titokkal együtt a tulajdonosra vetette.
A Teleki téri piacon nem várt mennyiségben kezdtek fogyni a dobozok, és egy hét alatt érthetetlen, korábban nem tapasztalt események kezdtek burjánzani Budapesten. Józsefvárosban időközi választást kellett kiírni, az Indexen sorra cikkek jelentek meg megbukott drogbárókról, sikkasztásokról, önmagukat feladott piti tolvajokról, rejtélyes öngyilkosságokról, és még rejtélyesebb gyilkosságokról, majd persze a gyilkosok is föladták magukat.
Ezek természetesen csak a nagyközönség állítólagos híréhségét kielégítő történetek voltak. A vásárlók nagy többsége szerény, dolgos mindennapjait élő ember volt, így tragédiájukra sem tartott igényt az úgynevezett nagyközönség. Nem írt az Index, de még a Fővárosihírek.hu sem Matyi bácsiról, aki szekszuálisan vonzódott a kis hableányhoz, és mivel sosem kaphatta meg, ezért jobb híján (és pénztárcájához mérten) minden reggel egy frissen vásárolt nőstényhekk-filére bámulva maszturbált. A felesége azonnal beadta a válópert. Nem jelent meg cikk szomszédjáról, Marika néniről sem, aki három éve nem fizetett villanyszámlát, de valahogy megúszta. Egészen eddig.
Nagy dolgok voltak hát készülőben a fővárosban, s a legprivátabb titkok napvilágra kerülése okozta privát szégyenek a papírformának megfelelően megóvták Pop Péter Andreit attól, hogy egyhamar a vásárlók bosszújára számítson. Anyja emberi belátásra alapozott számításai kiválóak voltak, hibátlannak bizonyultak.
Pop Péter Andrei briftansnija pedig eközben csak vastagodott, vastagodott. Nem tagadom, a történetet azért ismerem, mert én is jártam nála a múlt héten. És bizony nem tudtam ellenállni az egyszerű, kartondobozra krikszkrakszokkal felvitt alkoholos filces feliratnak: "Az igazi titkok doboza. 1500 forintot talán neked is megér." Így ma már az esélytelenek nyugalmával gyűjthetem a bátorságot az öngyilkossághoz, tudván, hogy mivel sosem szerettem senkit magamon kívül, soha többet nem fog hozzám szólni senki az apámtól a sarki fűszeresig bezárólag. Kipróbáltam, tényleg nem.
De, hogy a lényegről is szó essék: Pop Péter Andrei eszét sajnos elvette a fővárosi levegő, a körötte forrongó indulatok, a beindult üzlet. Egy este, a piacról hazaérkezvén nem tudta megállni, és kinyitott egy piros tulipánmintás, kék színű dobozt. Hiába a hosszú évek minden egyes napján és minden egyes órájában az anyja szájából elhangzott tiltás: "Fiam, a dobozt, csak a dobozt ne nyisd ki. Akkor mindennek vége lesz." Anyja messze volt, magányos volt, a feszültség a tudatában másfél hónapja percről percre gyűlt, s Péter nem bírta a gyűrődést tovább. Maga sem tudta volna megmondani, miért, fogta a tulipánmintás dobozt, az elején az apró felső lécet jobbra, majd a baloldali középsőt hátra tolta, a kis pöcköt egy apró mozdulattal feljebb pöckölte, csavarintott egyet a miniatűr fahengeren, a most már mozduló alsó kis lécet balra tolta, majd a dobozt balra billentve a kezébe ejtette a gyufaszál-vastagságú rézkulcsot. Itt egy pillanatra megállt, megkérdezve magától: "biztos akarom-e?", de az esze fölött már nem ő uralkodott. A kulcsot a zárba dugta, picit akadt ugyan, de határozott mozdulattal jobbra fordította, és a doboz fedele kipattant.
Pop Péter Andrei tudatalattija megnyílt, a szeme projektorrá változva vetítette a fényeket a plafonra, mozdulni nem bírván nézte végig a tudatos én által nem ismert, valójában azonban sosem feledett képsort arról, hogy ahogy anyja a még csecsemő Péter koponyáját felbontva egy mokkáskanálnyi agyszövetet távolít el, majd ahogyan azt kell, visszazár mindent. A következő képsoron anyja a mikroszkóp előtt ülve petricsészékbe adagolja a miniatűr, az eszközzel is csak alig-alig látható szövetmintákat, amelyekből egyet-egyet később a dobozokba dolgozzott. A "videónak" itt vége szakadt. Pop Péter Andreinek még megadatott megérezni, ahogy 18000 fokot fordul vele a mindenség, és ahogy egy pillanat alatt minden, de az égvilágon minden kiürül agyából. A következő minutumban azonban a vákuum megragadta testét, és a tizenöt köbcentiméteres piros tulipánmintás kék titokdobozba szippantotta, maga után húzva a kulcsot is, majd végül a doboz fedele, méretéhez képest hatalmas csatannással visszacsukódott a dobozra. Végül aztán üres csend támadt.
Utolsó kommentek