Tudom, rettentő aktuális, egy cseppet sem lerágott csont, hiszen semelyik zenei, sőt, hírportálon sem jelent még meg, hogy ismét koncertezik, mi több, újjáalakult a Hiperkarma zenekar. Úgyhogy akkor most a Minden napra egy zene is beszáll a Bérczesiparba.
Merthogy amúgy ez a szám szerintem jó. Szerintem a Hiperkarma is jó. És a Biorobot is jó. Sőt, szerintem a Blabla is jó volt. Érdekes végignézni-hallgatni, ahogy egy (kétségbeejtően) átlagos alterzenekar alterdalaival debütáló szimpatikus fiatalember hogyan énekel és ír ugyanarról a szerelem-élet-őrület-halál témakvartettről eleinte úgy mint bárki más, aki szövegírásra vetekszik, majd a megjelenő lemezein nyomotkövethetően egyre mélyebben, őszintébben, agyba- és szívbemarkolóbban, mígnem a figyelmes hallgató azon veszi észre magát, hogy a tükör előtt elhaladva néha-néha ingerenciája támad megállni, szembefordulni, és a kis nyelvizom-munkával összegyűjtött tócsányi adagot saját képmására köpni.
És ne kelljen mondani, hogy az a Trabant-szám, aminek nemrég megjelent, eklektikus feldolgozáslemezén Bérczesi tartott meglepő, bérczesisen egyedi - és garantáltan nyálfolt nélkül maradó - tükröt, már klasszikus. Ha ez a kóver nem is lesz az, de mindenképp az Én meg Ének formáció a vállalhatatlanság határát alulról súroló (Emléxel?) című lemezének egyik legjobb darabja. Hogy messzebb ne menjünk, sokkal jobb, mint ahogy azt tavasszal a Gödörben a Trabant adta elő.
Tessék.
Utolsó kommentek