"Az élet káprázat"

Nem, ez így nem jó.
Először is ragadjuk meg az anyagi javakért és egzisztenciáért szeretkező álnok alakoskodó társadalmi rendszámunkat és morzsoljuk bele a latrinába. Tudom. Tudom, hogy nem megy. Nekem sem ment. Nekem sem ment volna másképp, szükség volt egy katalizátorra.

"Az élet káprázat"

Sosem ismertem annyira Tamás bá't, mint amennyire szerettem volna. Mint amennyire illett volna. Mégis átjött az üzenete. Ott álltunk Nagyharsányban a focipályán, és az a csúszó-mászó Beck Zoli megint simogatta magát szokás szerint és agonizált sok-sok tiniszívbe véres patakokat karistolva ezzel. Egyszer csak megérkezett a lesújtó hír. Meghalt. Zoltánunk könnyei szétcseppentek a népszerűség színpaddeszkáin. Ezért még élek utálni fogom. Giccsparádé.

"Az élet káprázat"

A második ördögkatlan fesztivál megnyitójára az egyik védnök nem jött el, tudtam hogy beteg volt, de nem gondoltam komoly dologra akkor még. Én sem voltam ott egyébként a heppöningen, csak hallottam a nyitányon történtekről, második kézből hallottam, mégis máig kiráz tőle a hideg. Ezt üzente nekünk az öreg:

"Az élet káprázat"

És akkor vissza az egyetlen 30Y koncertre, amelyik valaha is megmozgatott engem. Valahogy ott állva értetlenkedve a sok ember között, hirtelen meg tudtam markolni egy pillanatra azt a sok ólom nehézségű értelmetlen fogalmat, ami a földre taszít és arréb tessékeltem. Émelyítő virágillat és tündöklő színek. Elemi mosolygás és a élet legapróbb örömei egy pontba sűrítve. Csoda. Megéreztem és megértettem. Percekig csak tusáztam a jelennel, mert igen, menekülni könnyebb volt, mint átadni magam a súlytalanságnak, és elmerülni a semmiben. Végül mint aki már eleget nézelődött a körhintán, kiköpött a távolság, hogy adjam tovább a helyem valaki másnak, akinek bizonyságra van szüksége, hogy

"Az élet káprázat"

Bár ismét egy több mentális sebből vérző kispolgári gépészmérnök ostoba gondolatai visszhangoztak a fejemben, de az emlék megmaradt. Egy kép rólam, amikor igazán embernek éreztem magam, és képes voltam örülni mindennek. Még Beck úrnak is.  Ahhoz hogy megértsem a élet értelmét, hogy meghalljam végre azt amit egyébként minden egyes pillanatban a fülembe ordít valami, Cseh Tamás halálára volt szükség... És azóta sem hallom, azóta sem értem. Szánalmas. Remélem egyszer felnövök hozzá.

És most kenjük rá erre alapra a gyöngy lekvár zenéjét...

Az élet káprázat vagy sem, az biztos, hogy még mindig tart. Hogy mihez kezdesz vele, az csak Rajtad múlik.

Jó étvágyat!