Nem könnyű egy autentikus vasárnapot átélni úgy, hogy az az abszolút tetőfokon lángoljon végig. Arról nem is beszélve hogy alantos, tespedt kihívások vetik ránk magukat lépten-nyomon, vagy épp a a szék alól támadva, hogy minél inkább ellehetetlenítsék az egyébként pirosbetűs ünnepnapok örömfokát, amelyen már ugye a drága Jóisten is csak megpihenésre volt képes. Azonban a mikrokalandokat kedvelőknek van egy jó hírem: A profán örömök minősége és mennyisége abszolút egyenes arányosságban áll a megnyert kihívások köbgyökével, így megéri tenni értük.
Itt van mindjárt a refrénben található példány, mely koránt sem lebecsülendő. Gondoljunk csak bele abba a drámai helyzetbe, hogy mi lenne velünk, ha nem lenne egy ujjunk sem, a nyári melegben bizony minden fertály órában jön a kérlelő impulzus, amely egy segítő, körömmel rendelkező mutatóujj képében csapódik le.
Na jó, ez elég frusztráló gondolat, és biztos vagyok benne, hogy most mindenkinek hasonló testrésze kezdett viszketni. Engedjetek nyugodtan a kísértésnek, mert kellemes élmény, csak mindenki alaposan tisztítsa ki a köröm alatti részeket a nap végén, és ha jobb kezes vagy, a bemutatkozást is illik hanygaolni addig.
Azon sem lennék meglepődve, ha kiderülne hogy kedves Petőfi barátunknak is átfutott ez a vidám melódia az agyán Seggesvár ostrománál.
Egyébként kicsit engem is meglepett, de régen nagyon szerettem a Prosecturat, nézzétek el nekem.
Utolsó kommentek