Nem tagadom rengeteg kétellyel és rossz előérzettel érkeztem múlt vasárnap a Dürer Kertbe. A vasárnap nem kimondottan az a koncerteknek kedvező nap, ráadásul az utóbbi időben többször is csalódás volt egy éppen aktuálisnak nevezhető külföldi zenekar hazai fellépése (Los Campesinos!, Apparat). A Horrors-ról amúgy is kétes hírek érkeztek arról, hogy milyenek élőben. Egy szó mint száz attól tartottam, hogy mind az együttes, mind a közönség túlságosan flegma és unott lesz.
Ehelyett kaptam alig több mint egy órányi (a fanyalgókkal ellentétben, szerintem néha jót tesz egy koncertnek, hogy rövidebb, mint másfél óra) tömör gyönyört. Mert azt időközben én is elfelejtettem, hogy mennyire kedveltem a Portishead agytrösztje, Geoff Barrow által felügyelt második lemezüket, a Primary Colours-t, és hogy milyen örömet okozott, amikor a harmadik, negyedik hallgatás után végre kezdtem kapizsgálni, hogy milyen értékek rejlenek az idei folytatásban a Skying-ban.
Szerencsére a flegmaság helyett (meglepően) remek hangzást, profi előadást kaptunk, minden kételyem eloszlott. A Horrors, most már mi is megtapasztalhattuk, igazi premier ligás zenekarrá nőtte ki magát, mindezt úgy hogy mindig nagyon más stílusú lemezzel rukkolt elő, amihez azért kevés zenekarnak van sajnos bátorsága.
Utolsó kommentek