Hölgyeim és Uraim, helyezkedjenek el kényelmesen, kapcsolják ki mobiltelefonjukat és vegyenek az ölükbe egy nagy zacskó popcornt.
Ma Meredith Monk mesél nekünk.
Bolond nő biciklizik az utcán, verőfényes szombat délután, át a főtéren, zöld postásbicikli, 30 éves, mármint a a bicikli, nem a nő, bár lehet, hogy a nő is 30, már elfelejtette, nincs is mit csodálkozni ezen, hiszen bolond. Süt a nap, két nyolcas van a hátsó kerekében, leszarja mert boldog. Már megtanulta, hogy nem akkor kell bosszankodni, ha valami rossz, inkább örülni kell annak, ha épp nem történik semmi – a dolgoknak ekkor is megvan a sajátos bája. Ő a különböző értékes dolgok elhagyására (telefon, fényképező, pénz, lakáskulcs..) specializálódott, úgyhogy mi másnak is örülne éppen most, minthogy
Még megvannak a kezeim – hohohohohóóó
Még megvan az eszem – ohhohohohohóóó
Még megvan a pénzem – ohhohohohohóó
Még megvan a telefonom – háháháháháháhhá
Halló! Hallóóó! Hallóóóóó!
Még megvan a memóriám – ohohohohóó
Még megvan az aranygyűrűm – gyönyörű, imádom, imádom, áhhháhhá
Még megvan az allergiám – ohohohohó
Még megvan a filozófiááááám – ám, ám, ám, ám, ám…
(Még megvan az eredeti szám - ám, ám, ám, ám, ám...)
Utolsó kommentek