Az egész ezzel a válogatáslemezzel kezdődött. Hogy hogyan jutott el hozzám, arra már nem emlékszem, de ma már áldom a sorsot, hogy ez a szerencsés találkozás létrejöhetett. Ha valamilyen zenekar a 60-as évek garázsrockját és pszichedéliáját tekinti elsődleges inspirációjának, annak nálam általában nyert ügye van, de az ezen a válogatáson fellelhető előadók többsége épp annyit csavar még ezen az egyértelmű hatáson, hogy az véletlenül se váljon unalmassá, és a mindig lesben álló szaksajtó se kiáltson plágiumot. (Azóta az is kiderült, hogy a szaksajtó végül tényleg nem plágiumot kiáltott, hanem inkább adott még egy lökést az egész színtérnek, pl.:http://pitchfork.com/features/articles/7951-positive-destruction-san-franciscos-new-garage-rock/)
Azt tervezem, hogy kéthetente ebből a szcénából mutatok majd be mindig egy-egy zenekart, kezdve a sort ezúttal a gyaníthatóan leghangosabb és legenergikusabb bandával, a Thee Oh Sees-zel, John Dwyer zenekarával. Fontos ez az utolsó kitétel, mert kezdetben a Thee Oh Sees nem volt más, mint az izgága Dwyer borultabb dolgait bemutató szóló-projekt, féltucatnyi egyéb más produkció mellett. Aztán mostanra úgy tűnik ez lesz mind közül a legsikeresebb vállalkozás, köszönhetően annak, hogy a Thee Oh Sees-ből valódi zenekar lett időközben, ezáltal pedig a hangzás még markánsabb, még fülsüketítőbb. Mindezeket figyelembe véve engem már csak egy fontos kérdés érdekel: vajon büdös-e a női zenekartag hónalja?
Utolsó kommentek