ha már nils, akit valószínűleg sose szekáltak annyit a márton lúddal, mint engem, így a viszonya is sokkal magabiztosabb alapokon nyugodhat azzal a svéd mesével, mint az enyém, szóval ha már ő hétfőn szerdát emleget, akkor én meg kedden vasárnapot kiáltok, több okból is;
egyrészt milyen vicces is lenne, ha a föld kerekén akár egyetlen ember is azzal a szöveggel bújna vissza az ágyba, mentesülve keddi munkája - vizsgája - órája - kutyasétáltatása - levesfőzése alól, hogy ha ma írt az aki (aki ugye nincs is), akkor tuti vasárnap van, lehet takaró alatt despressziózni (ne mond már hogy nincs ilyen szó, destruktív depresszió, szerintem tök jó).
másrészt ennek a posztnak vasárnap kellett volna íródnia, amit a zene is bizonyít; nincs rossz, csak rosszkor, rossz helyen hallgatott zene, s ezt az ordas, és meglehetősen gyenge lábakon álló közhelyet azért használom mentegetőzésképpen, mert előfordulhat hogy egy keddi ébredésre nem ez a legmegfelelőbb felvétel, hogy visszarángasson minket az élet büdös nagy fogaskerekébe.
feltéve, ha ez az ébredés nem mondjuk este hat után kezdődik, amikor is kezünkben a kis tejeskávénkkal, amúgy nagypapásan, fürdő köpenyben lecammogunk a park túloldalán lévő trafikoshoz egy cigiért, és miközben hülyegyerekek néznek hülyének minket, mi negédesen dúdolgatunk az orrunk alá hogy
no no no no no no
i ain't got the license to kill like double 'o
i just wanna live life and survive it
ebben az esetben ugyanis elmondhatjuk magunkról hogy 'tudunk élni', legalábbis bizonyos szemszögből az ilyen könnyen annak tűnhet, tehát elvileg most már csak annyi a dolgunk, hogy ezt a tudást túl is éljük, hasonlóan eme felvétel szerzőjéhez:
róla meg némi gyorstalpaló információ, miszerint bár még csak harmincon innen van (a mázlista), és csak egy lemeze van, de már az is kurvajó (a mázlista), oly annyira, hogy jelölték mercury prize-ra (a mázlista), és ennek ellenére tök ingyen fellépett már kishazánk megboldogult gödrében (jobb sorsra érdemes), amit e sorok írója például jól kihagyott (a lúzer).
ezek után már csak némi szerény vélemény, miszerint ez a magányos, maga elé bámuló, sokat megélt nagyvárosi agglegény, aki elfilozofálgatva várja az utolsó buszt, leginkább a faithless család tekintélyes mennyiségű kábítószertől kivilágosodott prófétájára, maxi jazzra hajaz, - már mint abból az időszakból, amikor még nem hülyültek meg teljesen a hitetlenek, mert a mostani dolgaikat jobb lenne elfelejteni - mind orgánumra, mind szövegileg, és ezzel együtt ez a szám pedig egy nagy kedvencemet, a killer's lullaby-t idézi;
és így, főleg egymás után lejátszva tökéletes aláfestése lehet az esti kávézásnak, már ha van még rajtam kívül valaki olyan perverz, aki szerint minden jó, ha kávé a vége, de a legjobb sok tejjel, lefekvés előtt, míg belebámulsz az éjszakába, és apró cafatokká gondolod a jelent.
u.i.: a hozzám hasonló megrögzött késős tejeskávé fogyasztók figyelmébe ajánlom az illusztrációt, amit pólóként is felvehetünk, ha valamelyik 'reggel' megint késve indulnánk el a park túloldalán már zárni készülő trafikoshoz.
Utolsó kommentek