mélységes mély a múltnak kútja, részemről egy rakás benne az enigma, de most mégsem térek vissza annyira az ártatlansághoz; mindenesetre épp kétezret írunk, úgy tűnik túléltük a milleniumot, én a nyugatinál lévő mcd lemezboltban dolgozom, és én vagyok az egyetlen, aki se metálos, se rocker nem vagyok, és még a depeche mode-t se szeretem, meg is van rólam a véleménye mindenkinek. ha egyik se, akkor mi maradt még?
hát a már emlegetett enigma, természetesen, akkoriban van a nagy visszatérés, és a teljes meghülyülés előszele, carmina burana, meg minden. ráadásul kezdik felfedezni a deleriumot is, hála a drága roxy rádiónak, és a még drágább dj 'áthúzom a potit és átveszem a pólóm' tiestonak, tombol a populármisztérium. az era és a gregorián lemezeket viszik mint a cukrot, úgy tűnik hogy a nullanullákkal járó para behozta az ezoterikus giccstömeget, az ikea katalógusban is vásárolható már jóga szőnyeg, látszik hogy új kor hajnalán vagyunk.
a legdrágább szőke barátunk, aki úgy tűnik sose akar a harmadik x-be lépni (baxxter) és az ő scooter együttese se akart kimaradni ebből a korszellemből, így rukkoltak elő a she's the sun-nal, amitől hogy finoman fogalmazzak, a pofánk leszakadt. aki szerette a scootert, annak persze negatív értelemben, hiszen egyszer sem üvölt benne a figura, micsoda botrány. én a megboldogult fix.tv-n (!) figyeltem fel rá, és nem hittem el hogy ez scooter; tisztára olyan volt, mintha direkt nekem, akkor még nagy enigmabuzi rajongónak akartak volna csinálni egy nyalizó számot, az akkori nagy filmélményemre, a dark city-re hajazó kliptől pedig szintén elérzékenyültem - főleg erre az utóbbira nincs mentség, a giccses nyálas ízléstelenségemet, ami aztán később az effajta ömlengő egyzenés posztokat okozza, akkoriban kezdhettem kifejleszteni.
a how much is the fish volt az egyetlen scooter szám, amit valamennyire szerettem, meg még régebbről a rhapsody in e (!), de egyébként rühelltem ezt a megafonba üvöltözős réverséget, és még büszke is voltam magamra, hogy a haverok akkori kazetta gyűjteményével ellentétben nekem egy scooter album sincs meg, erre tessék, kénytelen voltam megadni magam a she's the sun egzotikusnak tűnő hangmintáinak.
külön vicc, hogy akkor még nem gondoltam volna, hogy a számomra oly kedvesen hangzó triphopos dobokat a led zeppelin 'when the levee breaks'-ából nyúlták, így végre meglett volna a közös téma a belső szobában dolgozó kollégákkal, bár azt azért megnéztem volna mit lépnek az egyébként vad hajmetálra zúzó arcok, ha oda nyomom nekik ezt a maxit hogy figyeld már ez micsoda zene. a gitár riff pedig enyhén depeche mode szagú, szóval nem is értem, miért nem használtam fel ezt a munkatársi kapcsolat ápolására.
a kínai cselló (huqin) hangmintát pedig pár évvel előttük használta fel a banco de gaia egy gyönyörű számában (big men cry), tehát az egyetlen eredetinek nevezhető dolog ennek a szöszi hapsinak a hangja lenne, jellemző, hogy pont ez az, ami már akkor sem tetszett benne.
persze egy ciki kedvenc akkor a legcikibb, ha ma is az; nos, ide lőjetek, én ezt a számot mai napig is szeretem. igaz, inkább viccből, és főleg a videóval együtt, azon nagyon sokat szoktam röhögni, a könyvet olvasó figura (ő lehet jay frog?) nagyon vicces komolykodó arckifejezésén például, meg persze az egész klip űbermisztikus költői hangulatán, a vízbe taposó baxxter holdjáró bakancsára pedig egész egyszerűen nincsenek szavak, mai napig se. hát még a szöveg mély mondanivalójára, ahogy ezzel a katonatiszt orgánummal búgja hogy:
'i can't stand no more, there's nothing wrong i've done' - nos ez utóbbi a scooter esetében azért nehezen hihető.
Utolsó kommentek