de szépet álmodtam, de csúnyát ébredtem.
minden reggel van egy nem fogadott hívásod, csak már összetörtem benned a kijelződet.
a tárcsázatlan hívásokat meg úgyis lehallgatja isten, hogy onnan tudja meg, hogy mi a szerelem.
gyertek régi, nagy szavak: viszló éva egy darabka esős délután párizsban. gyönyörű nő gyönyörű dalokkal. ha józsef attila élne, rendszeres látogatója lenne a koncertjeinek. éva dalait hallgatva az embernek eszébe jut a régi blues-idézet: 'süt a nap az égen, de az én szívemben esik az eső.' a különbség csak annyi, hogy éva dalainak az egén ritkábban süt ki a nap. reszkető szenvedélyesség, csontig ható őszinteség és mindenekelőtt tisztaság jellemzik éva dalait. olyanok, mint a savval maratott üveg. szerencsém van őt közelebbről is ismerni, így hát tudom, olyan érzelmi szőnyegbombázásokat élt már túl, mint drezda és london együttvéve. dalai, melyeket korábban gitáron is kísért, érzelmi szeizmográfként tudósítják a hallgatót egy női lélek tektonikus rezdüléseiről. amit ír, bámulatos. ahogyan előadja, az is.
van egy lemeze. itt tudod megrendelni. tavaly még volt belőle. a helyi hívást másként is mentsd meg, és amikor beleszerettél, rendeld meg a lemezt. nem értek a pénzhez, nem tudom mire lehet okosabbra költeni kétezer forintot; de ez az album olyan mint a puha szerelem: óv mint egy ruha, melegen.
ezen a lemezen két úriember kíséri, két szál gitáron, mindketten remek zenészek. ha jól odafigyelsz, hallhatod, ahogy ez a két gitár betölti a teret, átszövi az éneket, hol előre jön, hol visszahúzódik, puhán, vagy hősiesen, hol mint szeretők, hol mint testőrök. nagyon sokat hallgattam ezt az albumot, és bár elsőre nem valószínű hogy feltűnik, de zeneileg is zseniális. az olyan dalok, mint a már szinte slágeres doktor hontalan, vagy a könnyen fütyülhető kezes éva éneke nélkül is nagyszerű hallgatni való lenne, hát még így.
éva hangját meg kell szokni egyébként, ez se olyan könnyen jön, nem precízen kimunkált média hang, el se merem képzelni mekkora hülyeségeket mondanának neki egy x faktor beválogatáson; még szerencse hogy a csillagok sincsenek olyan messze, mint itt egymástól az emberek, például viszló éva, és a sztárvilág.
annál közelebb van ahhoz, amit költészetnek kellene hívni, de ez még csak nem is az; olvasva is énekelnek a versei. éva egyszerű, természetes, főzni, mosni, dolgozni, elválni, élni, semmi túlművészkedés, csak sok pontos és kegyetlenül gyengéd helyzetjelentés.
'beledőlök az énekbe, mint egy késbe, / belemeredek a pillanatfénybe, / fáradt vagyok, meg főzni is kéne, / de akkordok visznek kísértésbe. / ez az utolsó hely, hol szellemek járnak, / ez az utolsó óra, hogy meztelen látnak / míg modellt állok mások gondolatának / – hadd higgyek addig a harmóniának'.
milyen szép kis szavak, és mégis beléjük lehet dőlni, kapaszkodni, simogatni, tépni, dúdolgatni. nagyon dúdolós lemez ez egyébként, már aki fogékony az ilyenre, nem hiszem hogy mindenkinek tetszene, de akinek igen, annak valószínűleg nagyon. és egyébként is, amikor vége van a tavasznak, valahol messze elindul felénk az ősz, és jól fog jönni, ha ez a lemez őszre már közeli ismerősünk lesz. vagy ha sokat járunk a zöldmacskába, talán éva maga is.
és akkor majd egyszer lesz, és abban te meg én
sétálunk a nemfogadott hívások roncstelepén.
Utolsó kommentek