Bizonyára mindenkinek más emlékei vannak a szalagavatójáról, nekem például az, hogy alig vártam már, hogy vége legyen annak a nagy felhajtásnak, ami körülötte van. Felfoghatatlan, miért kell félmilliót költeni a helyszín bérlésére, puccos meghívók nyomtatására, hogy aztán azon menjen a veszekedés, hogy kinek a nagymamája fér még be a terembe. Miért kell eszméletlen sokat szervezkedni, hogy mindenkinek jusson egy fél pohár (!) pezsgő a műsor után, meg valami vacsora, és a torta, amire az osztály fényképét nyomtatták (ezt szerencsére nem is láttam akkor este). Na meg a rengeteg profi fotós operatőr, hangosító... és persze a diákok lázas igyekezete, a szorgos kiselefántok, akik már nyári szünet végén bejártak az iskolába, hogy a keringőt elpróbálják, mert biztosan nem fogják megtanulni októberig. De végül is nem is olyan nagy tragédia, ha elrontanak egy pár lépést, a lényeg, hogy szépen mosolyognak a hófehér kölcsönzős ruhájukban, a direkt ez alkalomra kölcsönkért ékszerekben. Na jó, gonosz vagyok, de igazából ilyesmik jutnak eszembe a keringőről (ami, ebben a formában az én életemből hál' isten kimaradt), pedig valójában eszembe juthatna ez is:
A fentebbi dolgot nem más követte el, mint Shitao, aki nevének hangzásával ellentétben tősgyökeres francia - talán így akart megemlékezni a szintén ezt a nevet viselő híres kínai tájképfestőre, habár ő a zenélés mellett más művészeti ágban, a fotózásban éli ki magát.
A We egyébként La Jetée albumon található, ami Shitao és Son of a Bricklayer közös albuma, és elvileg ingyenesen le lehet tölteni a Ground Floor kiadó oldaláról, sikítson, akinek sikerült.
Utolsó kommentek