Kis rózsaszín felhő ereszkedett le az égből, és feléjük közeledett.
– Menjünk bele! – javallotta a fiú.
– Rajta!
És a felhő beburkolta őket. Meleg volt benne, és fahéjascukor-illat.*
"Csak két dolog van: a szerelem, mindenfajta szerelem a csinos lányokkal, meg a New Orleans-i muzsika vagy a Duke Ellington-féle." - mondta Boris Vian, bár akkoriban még nem sejthette, hogy lesz egyszer egy őrült japán srác, aki a Makoto Miura névre hallgat, és olyan nagy rajongója, hogy egy teljes lemezt szentel neki. Az album első számából meg is tudjuk a koncepciót, mely szerint minden szám Boris Vian egy művének felel meg. S bár az én személyes kedvencem a Tajtékos napok (és az eddig olvasottak közül úgy érzem, ebben van a legtöbb zene), a fentebb hallható jazz-megőrülés a Szívtépő nevet kapta. (Talán visszafelé is működik ez a dolog: mi zenéről írunk, hogy a nagyérdemű meghallgassa, ez a srác meg irodalomról zenél, hogy azt elolvassák. Szerintem jól csinálja, én egyből kedvet kaptam hozzá...)
* Boris Vian: Tajtékos napok
Utolsó kommentek