(basszus, december van!
nem így akartam kezdeni, és egy diszkó számról akartam írni, de nem tudok napirendre térni felette; kicsit elszégyelltem magam, hogy egy decembert nem biztos hogy így illene kezdeni, de majd a téli depresszív kandalló romantikáját tegyük el holnapra, ma úgyis tavasz van odakint, és egyébként is mindjárt vége a világnak. tehát restart:)
a kispálék már délután, de mi már délelőtt elkezdhetünk a szombat esti diszkólázra készülni, annál is inkább, mivel ma este az a38-on efterklang, ami legalább annyira messze van a diszkótól, mint ide, na mi, nem ér máris kitalálni. viszont izland mégse lehet annyira messze, mert egy rakás kapcsolódási pontunk van velük; és nem csak az, hogy egy túl sok szót használó zenebuzi még mindig nem unja, hogy folyamatosan róluk ír, hanem például a mai egyzene banda is; semmi köze nincs az egyik személyes kedvenc egyzene bejegyzéshez, aminek szomorú apropóját az is adja, hogy xantus jános már nincsen közöttünk, mégis trabant ez is.
hogy a trabant mennyire istenkirály dolog, azt amellett, hogy e sorok írója álmából felriadva is végig tudná váltani a mind a négy sebességet még mindig, az is bizonyítja, hogy az illusztrációnak választott kép egy reykjavíki parkolóban készült nemrégen, tehát a kágéestés csoda oda is eljutott, ide nekem még egy ilyen romantikus autókarriert. így ez a trabant valószínűleg azért lett trabant.
és ide még egy ilyen bandát, mint ez: messze nem lehet őket csak ebből a számból megítélni, humoros, kikacsintós, rengeteg stílussal kevert -a bólogatós hiphoptól kezdve a megkapó szerelmes balladákon át mindent -, baromi okos elektró-popzenét csináln(tak?)ak, a csávó ironikusan modoros hangja és a kitűnő humorérzék ami biztos. a két lemezük tipikusan az a munka, amivel simán világhírűek kellene legyenek, akárcsak az autónak. többé-kevésbé ez mindkettőjüknek sikerült is, a második lemezüket a fatboy slim kiadója nyomta ki, és nem győzöm hangsúlyozni, hogy az egyik legnagyobb csiszolatlan gyémánt abból a típusú lemezekből, amiket egyaránt feltehetsz napozásra, telelésre, táncolásra és ücsörgésre is. ráadásul néhány ötlettől garantáltan vigyorogni fogsz, és az is szinte biztos, hogy ezek a dalok, még ha elsőre nem is tűnnek igazán érdekesnek, második meghallgatásnál már belülről is szólnak, nem csak kívülről.
a szándékosan bugyuta szöveg mellett (gondolom az eladási listákon is szeretnének elsők lenni) kifigurázzák az egész kilencvenes sőt a nyolcvanas éveket is, az üveggitárban úszkáló halaknál már csak az idióta bajuszok, és a negyvenötödik másodpercnél megcsodálható arckifejezés tökösebb, és mindezt űbereli a háttérben feszítő naplemente giccs, lenyűgöző. ez a számuk volt az egyetlen, ami a videó mellett remixeket is kapott, méghozzá a kiadótól elvárható akkori felhajtással, már a videó is egy remixből készült, az eredeti album változat egy nagyon picit szofisztikáltabb, lágyabb (de a maxin az egészen brutál, akkori divatnak megfelelő brék és elektró őrületeket is gyúrtak belőle).
a bejegyzés vége után (én mindennel ez csinálom, az elején emlegetett világvégében is szerintem az utána levő dolgok az igazán izgik, sajnos tartok tőle hogy pont olyan lesz minden, mint előtte) a szokásos egyet olvasol, kettőt kapsz akció keretében egy bónusz videó, ami a másik klipet kapott felvételük, és ha lehet még viccesebb mint az előző; justin timeberlake ehhez a nyögdösésekhez képest kutyafasza (és késett is vele pár évet), a kilencvenes évek bőrdzsekis, villámgitáros, pirózós faszagyerekeiről nem is beszélve, de a legjobb megint a szöveg, meg persze a napszemüveg:
Utolsó kommentek