Lakótársam fenséges currys-rizses-cukkinis mesterművének utolsó falatjaival, ja és a fridzsiderben talált háromnegyed üveg zweigelt kékfrankos rosé a'la weinhaus-zal ültem ide most, amiből egyik még annyira sem fransziás,mint a másik. Meg úgy egyáltalán semennyire. Na de a ma bemutatásra kerülő alakulat meg annyira az, amennyire a fent említett dolgok nem. Sőt.

Az egyik legnépszerűbb, csillagos ötös imidzzsel felvértezett, velejéig romlott francia black metal zenekarról lesz ma itt szó.

A gonoszságban tobzódásukat mi sem példázza jobban, mint a sátánizmussal, nácizmussal, folkkal, ezoterikus tanokkal összekotyvasztott fröcsögő obszcenitás, megbuggyantva egy egészséges sötét középkor fanatizmussal. Mindezek alapjáraton egy reneszánsz népies síkon büntetnek szerte-széjjel recsegtetett riffekkel, és egy ólajtónyi károgással (amiről a Down Diary Of A Mad Band-jén lévő "jómadár" csak álmodozhat). A helyenként  felkrákogott kis mondókák (ami gonoszság ide vagy oda mosolyt fakaszthat a halandók arcán a hidegvérű trancsírozás és kegyetlenkedés közepette) felcsendülése hallatán akár totális idiotizmus is diagnosztizálható. Következzék hát a Kr.u. 2009. esztendőben született Ballade cuntre lo Anemi francor lemezük, torzított, középkori, gurgulázó, járvány sújtotta m'étal noir lelence...

Pusztítson a Fekete Pestis!