Az utóbbi idők (de mindenesetre a tavalyi év) egyik legjobb dokumentumfilmje volt a Sixto Rodriguez-ről szóló Searching for Sugar Man. Hatalmas sztori.
A hatvanas-hetvenes évek fordulóján úgy tűnt, hogy Rodriguez is csupán csak egy arc a sok elbukott wannabe popsztár közül, akik Bob Dylan nyomaiban haladva folkzenével akarták megváltani a világot. Kis sikerélménye azért akadt, hisz éppenséggel felvett két teljes lemezt és már készült a harmadikra, mikor a a lemezkiadója szerződést bontott: lemezei a kutyának sem kellettek. Sixto lógó orral bár, de belátta: ami nem megy azt nem kell erőltetni. Visszament hát benzinkutasnak aztán bulldózeres lett és építkezéseken dolgozott vagy három évtizedig.
Mindeközben lemezeiből pár példány eljutott egészen Dél-Afrikáig, ahol szénné játszották őket a rádiók, és valahon Jo'burgban futószalagon gyártották a megkérdőjelezhető minőségű, de legalább hozzáférhető kalózmásolatokat. Mivel Rodriguez több lemezzel nem jelentkezett elterjed, hogy jó beatzenész szokáshoz híven meghalt. Hírneve már-már Elvisével vetekedett, számai az apartheid-ellenes mozgalom himnuszaivá váltak, de erről ő mit sem sejtett egészen 1998-ig, mikor lánya a neten szörfözve rábukkant Dél-Afrikai rajongói olalára. A többit megnézhetitek a filmben aminek a végén (vigyázat spoilerveszély) persze jön a Happy End...
Utolsó kommentek