Ezúttal réteg zenét posztolok és tudom már bevezető soraimmal elveszítem az olvasók ¾-ét. Sőt egy picit magam is. Azoknak akik nem olvasnak tovább kellemes nemzeti ünnepnapot kívánok, akik azonban úgy döntenek hogy a mai hosszúra nyújtott pihenésbe belefér bármi, még egy kis olvasás is, őket megnyugtatom hogy nem most kezdek bele a nem otthon töltött ünnepek által okozott felemás érzések elemzésébe.
Úgy gondolom a blog nyitott olvasókra és fülekre talál és egyébként is a kultúra mint közösséget alakító erő mindig csak viszonyítási pontok kérdése. Ami nekünk a Frakk vagy a Kockásfülű nyúl az másoknak a Barbapapa vagy éppen a Nijntje. Más karakterek de az üzenet ugyanaz.
Engem mindig érdekelt hogyan hangozhat a magyar nyelv ha külföldiként életemben először hallanám. Sorra kérdezgettem azokat a nem-magyarokat akiket eddigi életemben megismertem, de a legtöbbször -talán csak a földrajzi közelségünk és ezzel összefüggésben történelmi múltunk miatt -a szláv nyelvekhez hasonlítgatják. Sosem hittem nekik, bár az sem kizárt hogy tényleg igazuk van. Nekem ez a válasz túl egyszerűnek tűnik és mi van akkor a finnugor elméletünkkel? Semmi.
Nem feltétlenül tudatosan de eddig feltűnően sok énekes gitáros trubadúrt tettem közzé ezeken a hasábokon, mert modernitás ide vagy oda mi emberek még mindig ugyanazokat a történeteket szeretjük hallgatni, mindegy hogy azt éneklik vagy kántálják esetleg csak elmesélik. Ergo vannak olyan zenei művek amiket más nem érthet meg csak aki beszéli a nyelvet amelyen az szól ( és sokszor még a nyelvet sem beszélőknek sem egyszerű), csakúgy mint a versek. A nagy globalizációban és a képkultúra áradatában elvesznek a szavak. Ezekben a klippekben újra nem történik semmi. Számomra a hangsúly nem a Mi-n sokkal inkább a Hogyan-on van.
Ha úgy érzitek itt az alkalom, hogy kipróbáljátok a nemértés csodálatos fenoménját, nem kell mást tenni csak becsukni a szemeteket és úgy hallgatni a következő sorokat amik nekünk, a nyelvet nem birtoklóknak sokkal inkább a hogyan-ról fog megmaradni az emlékezetünkben semmint a miről.
Ezek után ha ezt az előadót el akarjuk helyezni sajátosan kevert kulturális koordináta rendszerünkben soraimat az “Íme a holland Cseh Tamás. Spinvis.”-felkiáltással kell zárnom. A maga módján.
Utolsó kommentek