hitlerrel bécsben ismerkedtünk meg, egy baráti kirándulással egybekötött hétvégén. szombati nap volt, a schönbrunni erdőtől nem messze vertünk tanyát késődélután, és szalonnát sütöttünk. már javában rotyogott a tűz, amikor megfelelő nyársat találtam a sütéshez, s közepesen vékonyra szelt szalonnacsíkjaimat felszúrtam rá (a nyársra). alá egy fej lilahagymát, fölé egy mosolygós piros almát ültettem. nem volt már túl sok hely a tűz körül, ezért beslisszoltam a hozzám legközelebb kandikáló fél méteres résbe. jobbomon régi barátom, zigóta ült egy zamatosra sült szalonna-, és annak zsíjártól finoman tocsogó, vastag kenyérszelettel, balomon pedig egy köpcös, bajszos férfi, akit ekkor még nem ismertem. mivel kevés nemismerem-ember volt a társaságban, s mert zigóta épp a másik oldalán ülő péterrel beszélgetett elmélyülten, valamint, mert magam sem akartam továbbra is a mindennapi gondjaimon tovább lovagolni, gondoltam, jobb lesz, ha bemutatkozom az ismeretlennek.
- kalmár tibor vagyok, szia!
- szia, én pedig adolf hitler! – mutatkozott be vidáman.
láthatóan örült, hogy megszólítják; a másik oldalán ülők egymással trécseltek harsányan.
- kit ismersz, kinek a haverja vagy? – kérdeztem.
- éva hozott a társaságba – mutatott egy kedves, hirtelenvörös hajú lányra a tűz másik oldalán, akinek szeplős arca és élénk színű haja azt hittem, mentem kigyullad, pedig több méterre állt a már helyenként parázslásnak indult tűztől.
- á, éva! – mondtam. - éva remek lány, nagyon szeret kirándulni, és mindig elsőnek ér fel a hegyre!
- igen, nagyon nagy sportember! – lelkendezett hitler, majd folytatta: - egy tájfutás-versenyen ismerkedtünk meg nemrég, a sopron melletti hegyeknél. azt hiszem – hajolt kicsit közelebb – talán egymásba is szerettünk – mondta visszafojtott hangon. arcára földöntúliság költözött.
- csak, a fene egye meg – folytatta egy-két perc ábrándozás után – ma elmondta, hogy zsidó.
- az meg miért baj? – kérdeztem csodálkozva. - talán fajgyűlölő vagy?
- hát, tudod, én egy náci vezér vagyok, és így nem veszi ki valami jól magát ez az egész.
- ó, ezt nem tudtam, adolf – sajnálkoztam. kicsit kellemetlenül éreztem magam, hogy nem tudtam: egy híres ember mellett ülök a tűznél. valójában nem igazán voltam otthon sem a napi politikában, sem a világtörténelemben. persze a hazai aktuálpolitikáról nekem is megvolt a véleményem, ahogyan a fociról is, de hitlerről, hogy, hogy nem, még sosem hallottam.
- és ez nagyon zavar téged a náci vezérségben? nem lehet a kettőt különválasztani? a magánéletben azzal élhetnél kapcsolatban, akivel csak akarsz! - próbálkoztam segíteni neki.
- nem, sajnos, még ha szeretném se. hogy mutatnék példát a népemnek, amelynek tagjai minden más népcsoport tagjainál különbek? hogy nézzek a barátaim szemébe? nem, ez a párkapcsolat eleve halálra ítélt.
- de a szerelem! a szerelem mindenek fölött áll! – próbáltam vitatkozni vele.
- nem! a haza, a haza mindenek előtt! – riposztolt. a szerelem fontos, de katonaember vagyok, s a hazára esküdtem föl!
láttam szemeiben az őrlődést. a férfiember őrlődését, hogy vajon felvállalja-e mások előtt párja gyengeségét, kiálljon-e társaságban vállalhatatlan barátnője mellett, vagy inkább félredobja örökre, mint egy elhasznált papírzsebkendőt.
- döntöttem, magammal csalom, és inkább példát statuálok vele – mondta hirtelen hitler. – mint szerelmem, magammal viszem berlinbe, ahol átadom az SS-nek, hogy hurcolják el buchenwaldba. így népem látni fogja, hogy az irántuk érzett szeretetemet és a következetességemet előbbre helyezem személyes testi s lelki igényeimnél! – mondta a náci vezér.
ezután felemelte a parázs felől nyársát, ropogós-pirosra sült szalonnájáról a zsírt a papírtányérján fekvő kenyérszeletbe dörzsölte, elővette horogkereszt-mintás bicskáját, s kisimult arccal falatozni kezdett. én pedig nyársamat kicsit arrább raktam, oda, ahol hitleré volt, mert ott már javában parázslott.
Utolsó kommentek