Ajtókról beszélni viszonylag kevéssé szokásom, előttük gubbasztani meg pláne. Csakhogy van egy, amin csak akkor megyek be, ha hívnak. Becsszóra, pont legalább ötévesen nőttem ki az efféle úrinői allűrjeimet és svéd gyerekvámpír sem vagyok, aztán mégis kuksolok. Közben meg, ami mögötte van, az nincs. Főleg nem fehér nyúl. Hát így?!
Szóval a Katatonia. A csüggedt kiábrándultság szimpatikus svéd képviselője sokáig a megbízhatóan jó és csalódást nem okozó (kicsit sem sok) zenekarok egyike volt, amit most szépen meg.
Utolsó kommentek