Ránézek a képre, és előítéletesen valami gettóputtó rapet vizionálok. Hogyismondtam?
Megnézem a klipet, és utóítéletesen mélységes szomorúság fullasztja a kedvem, hogy későn eszméltem, és a szombaton megrendelt bérlet - amivel hétfőn láthattam volna ezt a kéregetőt élőben - csak kedden landolt a postaláda nélküli ajtó piszkos lábtörlő szőnyegén.
Miután pedig ezt a klipet is magába szippantotta örvénylő agytekervényeim egyik zsákutcába vezető nyúlványa, katatón monotóniába süppedek, zavartan körbenézek és befejezem a mondatot. Azaz úgy teszek, mintha be tudnám fejezni. Valójában elkezdeni sem tudtam.
Utolsó kommentek