Volt még pár éve egy kifejezetten alulprezentált, hamar feledésbe merülő kis független film a mozikban, A látogató. El tudom képzelni, mennyire hozta lázba az érdeklődőket a hihetetlen fordulatoktól hemzsegő sztori - semennyire -, de azt a film érdekében, védelmében nem árt megjegyezni, hogy az amúgy is remek karakterszínész Richard Jenkins tán élete alakítását nyújtja ebben a pofonegyszerű történetben.
De nem erről akartam írni, hanem arról, hogy van ez a jelenet a filmben, amire máig emlékszem és most Bombino lemezét hallgatva újra eszembe jutott. Itt ugye szenegáli hősünk dobolni tanítja az operához szokott "very smart men"-t aka kiábrádult értelmiségit. Innentől aztán összeborulás, őszinte barátság brrr.... veszi kezdetét a két férfi között; a zene az univerzális nyelv, brrrrrr.... ez így leírva borzalmas de a film tényleg jó, de hagyom most már tényleg a filmet, mert...
nálam most Bombino a látogató, aki kicsit kiverte a fejemből a sokszor unalmas európai gitárzenét. Bombino, akit tuareg zenésztársaival egyetemben tiltottak már el a gitárhasználattól (mondván a gitár a lázadás szimbóluma), akinek végezték már ki két zenésztársát(!), és aki idén Nashville-be utazott, hogy először életében stúdióban rögzítsen egy teljes lemezt (Nomad), a Black Keys-ből ismert Dan Auerbach produceri segédletével.
Félő volt, hogy ilyen mesterséges és "agyonproducerkedett" körülmények között elveszik ennek a zenének a valódi ereje, de szerencsére nem így lett. Amíg Omara "Bombino" Moctar kezében ott a gitár, addig nincs ok az aggodalomra. Hív a nomád, hív a tuareg-rock / üvöltsetek sivatagi farkasok! Vagy ahogy a filmben elhangzik, "forget your classical, leave it behind!". Néha nem árt a meglepetés a fülnek.
Utolsó kommentek