úgy terveztem, hogy pont a költészet napján megpróbáltam kihagyni a szavakat, de már most vesztésre állok.
mert nem feltétlen ez a kedvenc vers feldolgozásom, amit majd mindjárt, csak előtte bevonulnak a győztes szavak; és nagyon sokat vacilláltam hogy amit igen, azt miért nem, végül mégiscsak ez lett. ha nem ez lett volna, nem írnék most semmit, de nem így történt, ezért mintegy magyarázatképpen, nem, nem is ez a kedvenc kemény versem (hanem mondjuk erről az első meg az utolsó ugye, mint majd mindenkinek), viszont amióta hallottam így ezt a verset, azóta nem működik simán a papíron, márpedig ha van értelme a versfeldolgozásoknak, akkor talán ez.
a másik, hogy gyerekkoromban nem nagyon ismertem még a szomorúságot. illetve persze mindenről azt hittem, nem a víziló volt a kindertojásban, kilyukadt az első kerék, nem hagytak papucsban ünnepségre menni, és a teknősöm, a tódor is elvándorolt amikor kivittem sétálni a parkba (bár semmi köze a költészethez, de nem árt ha tudjátok, hogy az, aki azt mondja hogy egy teknős lassú, azaz teknős lassúságú, nos az nem nem tudja mit beszél. bementem pisilni, mert jólnevelt gyerek voltam, mire visszajöttem, már bottal üthettem a nyomát, egy idő után szó szerint), szóval a tragédiák meglátogattak már kicsinek is, de azért ez nem ugyanaz. viszont egyszer hallottam a nagymamámat énekelni. ezt:
azért döbbentem meg rajta nagyon, mert akkoriban magától értetődő dolognak tűnt hogy az én katonáimról énekel. mert hogy voltak persze azok is, meg ellenük indiánok, amennyire emlékszem. nálam mindig az indiánok győztek, a katonák meg jól megszívták, ráadásul nem is akárhogyan, mert a megszívások gyerekes kegyetlenségei között olyan válogatott gyöngyszemek voltak mint a tűzhely (igen begyújtva, az volt valami varázsló barlangja, de aztán büdös lett és nagyon leszidtak miatta), a mosógép (szerelőt kellett hívni miatta), a wc (ez szerintem sose derült ki), a szomszédasszony virágágyása (ezeket egy ideig visszadobálta, aztán gondolom ki a kukába) és így tovább. ezért amikor meghallottam ezt a dalt, azt hittem hogy a nagymamám ilyen gyönyörűen szid le, hogy miért hagytam el őket, ezért lelkiismeret furdalásom lett, és elsírtam magam. azt hitték hogy meghatódtam a dalon, és mindenki el volt ájulva hogy milyen érzékeny ez a gyerek, pedig. mindenesetre valahogy így alakult az első kapcsolatom ezzel a dallal, amely, ma már tudom, eredetileg valójában ez:
ma már azt is tudom, amit tavaly még csak sejteni lehetett, hogy a jó öreg péter nem él már, januárban elment ő is, szerintem még mindig méltatlanul alulértékelve, alig tudja az átlagember hogy kiről van szó, pedig olyan zsenialitásokat köszönhet neki a társadalom, mint mondjuk ez a kitűnő angol lecke. ez basszus maga a punk, hiába a bendzsó. ez a hová lettek a katonák pedig sajnos még mindig olyan aktuális (itt épp nyolcan éves az öreg!), ahogy a nagymamám korában volt, és nekem néha úgy tűnik, hogy ez már menthetetlenül így is marad, ha lesznek unokáim, ha nem. a nagymamám viszont még valószínűleg így ismerhette:
was ist geschehen?, kérdezném a nagymamámtól most már én is, de ez már nem költői kérdés, és németül egyébként is csak annyit tudok hogy achtung. magyarul egy kicsit több szó jön elő, amint azt a mellékelt poszt is mutatja, el is kéne fogyjanak lassan, az alábbiakban meghallgathatjátok, ahogy az eddig emlegetett dallamra énekli rá a kontroll csoportos bardos deák ági kemény istván versét, még azt érdemes tudni, hogy ezt a bardo lemezt már csak innen, de innen még mindig ingyen letölthetitek.
(u.i.: ennek a dalnak szerintem ez a párja. és ez pedig egy vers, ami momentán az egyik kedvencem)
Utolsó kommentek